Nemzeti döntések a 2021 - 27-es időszakra
A Kormány az 1003/2021 (I.11.) határozatában több, a KAP jövőjét érintő döntést is hozott.
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége Tisztelt Látogató! A MOSZ honlapja hamarosan megújul! A tartalmak a megszokott helyen és módon elérhetőek maradnak és addig is frissülnek. Reméljük, hogy a későbbiekben is olvasóink között üdvözölhetjük!
A Kormány az 1003/2021 (I.11.) határozatában több, a KAP jövőjét érintő döntést is hozott.
Tavaly év végén - hosszas bizonytalanság után - eldőlt, hogy 2 éves átmeneti időszak bevezetésére kerül sor és az új KAP csak 2023-ban indul el. December végén megjelent az ezt rögzítő uniós jogszabály is, a pontos feltételekkel és az átmenti években rendelkezésre álló forrásösszegekkel.
A 64/2020 (XII. 16.) AM rendelet 2020. évi átmeneti nemzeti tejtámogatás összegét 4,80 forint/történelmi bázisjogosultságról legfeljebb 5,418 forint/történelmi bázisjogosultságra emelte.
Az Országgyűlés 2020. 11. 17-én elfogadta a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslatot, amiről a Hírlevélben korábban már tájékoztatást adtunk. Ez alkalommal azokra a szabályokra szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek az eredeti javaslathoz képest megváltoztak, vagy amelyek alkalmazása még az elfogadott törvény tükrében sem teljesen egyértelmű.