Újból elérhető lesz a kamattámogatás

Információink szerint az Agrárminisztérium újra megnyitja a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénylésének lehetőségét (114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet). A rendelet, amely szerint 50 százalékos kamattámogatás igényelhető, ma is hatályos, azonban a támogatási keret kimerülése okán 2015-ben felfüggesztésre került.

 

A konstrukció notifikált, azaz a támogatás nem minősül „de minimis”-nek. Ugyanakkor jelentős korlátozó feltétel, hogy a támogatásra való jogosultság a háromhavi BUBOR+ 2,0 százalékpontnak megfelelő kamat (jelenleg 2,17%) felett megszűnik. Így a konstrukció kizárólag az elsőrangú banki ügyfélnek minősülő termelők esetében, valamint az ismét elérhetővé vált NHP programmal együtt jelenthet valódi lehetőséget.

A támogatást Brüsszel annak idején úgy hagyta jóvá, hogy abból vidékfejlesztési forrás terhére megvalósított beruházást nem lehet támogatni. (A konstrukciót eredetileg az ÚMVP-ből kiszorult termelők számára hozták létre.) Így a támogatás a Vidékfejlesztési Programmal sem összeegyeztethető.

Tekintettel arra, hogy a támogatás notifikációja 2019. december 31-ig él, javasoljuk, hogy aki élni szeretne a támogatással, ne halogassa az igénybevételt. A támogatás megnyílásáról tagjainkat haladéktalanul tájékoztatjuk.