Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége

I

I. A termelési tényezõk alakulása

Ebben a fejezetben ágazataink termelésére ható tényezõk közül a mezõgazdaság beruházásával kapcsolatos tényeket táblázatban és rövid értékelésben mutatjuk be. A termõfölddel, a gépesítéssel, a foglalkoztatással, és a generációváltással kapcsolatos kérdéseket egy-egy szöveges elemzés is segít bemutatni.

I./1. Termõföld

Az eltelt idõben sem csökkent a termõföld tulajdon körül politikailag keltett feszültség, ami miatt fennmaradt, sõt fokozódott a társas vállalkozások versenyhátránya és nem érvényesülhetnek a piaci viszonyok a termõföld tulajdonlásában és használatában.

MOSZ IV. kongresszusa állásfoglalásában megerõsítette azt az igényt, hogy a kormány kezdeményezze a termõföldrõl szóló törvény módosítását annak érdekében, hogy a mezõgazdasági termelést folytató társas vállalkozások, elsõsorban az állattartók megszerezhessék a mûködésükhöz szükséges termõföld tulajdonjogát.

A kongresszus konkrét javaslatot tett arra, hogy a tulajdonszerzésre egyedi elbírálással, a szükséges mértékben a földmûvelésügyi miniszter engedélyével kerülhessen sor. Ezt az igényt a MOSZ megismételte a termõföld törvény napirenden lévõ módosítása során, de az agrárkormányzat a kérdéssel való foglalkozás elõl elzárkózott.

Az elmúlt két év tapasztalata megerõsítette ennek az igénynek a jogosságát. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem lehet tartósan a bérleti viszonyra alapozni az állattartó telepek mûködését. A termelési biztonsághoz nem elegendõ a 2005-ben bevezetett módosítás, amely az állattartó telep (és a halastó) üzemeltetõjét az elõhaszonbérleti rangsorban elõre helyezte, bár ezzel a kormány a kongresszus igényét teljesítette. Ugyanakkor nem változott az, hogy jogi személy vagy más szervezet (ha nem korábbi haszonbérlõ) csak utolsó sorban élhet elõhaszonbérleti joggal a helyben lakó családi gazdálkodók és egyéni termelõk után.

A gazdálkodó szervezetek tulajdonszerzése körül keltett hangulatot jellemzi, hogy a Legfelsõbb Bíróság úgy értelmezte ítéletében a tilalmat, hogy a szövetkezetbõl alakult jogutód gazdasági társaság sem jegyezhetõ be a szövetkezet földjének tulajdonosaként. A MOSZ kezdeményezte a jogutódlás kivételét a tilalom alól, de a "konfliktuskerülõ" politika ezt sem vállalta fel.

A kongresszus igényelte az osztatlan közös tulajdonban lévõ földterületek hasznosítását segítõ egyszerû és rugalmas szabályozás kialakítását szükség esetén a "kényszerbérlet" lehetõségét. Ebben - bár a MOSZ folyamatosan jelezte a hasznosítással kapcsolatos problémákat - nem történt intézkedés.

Részleges eredményt ért el a MOSZ az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére (kimérés) vonatkozó szabályozást illetõen. Kezdeményezésének megfelelõen hatályon kívül helyezték azt a korábbi törvényi rendelkezést, hogy a kimérést a földrészlet legjobb minõségû részén kell megkezdeni.

Ugyanakkor nem sikerült elérni, hogy a kimérési eljárásban azonos jogokat kapjanak a kimérést kérõkkel a kimérést nem kérõ tulajdonostársak. A hatályos szabályozás egyoldalúan csak a kimérést kezdeményezõknek biztosít jogokat, sértve ezzel a többieknek a tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos jogait. Mivel a MOSZ tiltakozását az agrárkormányzat figyelmen kívül hagyta, az érdekképviselet az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a kimérési eljárásról szóló kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseinek a megsemmisítését.

A tagszervezetek folyamatosan jelezték az osztatlan közös tulajdonra vonatkozó elõírások visszaélésszerû alkalmazását, az elõvásárlási jog cserével illetve ajándékozással való kijátszását. A MOSZ többször kezdeményezte a törvény módosítását a spekulációs vásárlások visszaszorítására.

A MOSZ értékelése szerint a Nemzeti Földalap nem elég eredményes a termõföld piac befolyásolásában, kedvezõbb földtulajdoni és használati struktúra kialakításában. A MOSZ igényli az egyenlõ versenyfeltételek biztosítását az NFA tulajdonában lévõ termõföld értékesítésében, hasznosításában. Igényli, hogy a pályázatok elbírálásába vonják be a helyi birtokhasznosítási bizottságokat.

A termõföld birtoklásának jelentõsége nem csökken a támogatásoknak a termeléstõl való elválasztásával sem. A jogosultságok érvényesítésének a földterülettel való alátámasztásának követelménye, valamint a külföldiek tulajdonszerzési moratóriuma lejártának közeledése felértékeli a földtulajdont, ami további versenyhátrányt okoz az ettõl elzárt társas vállalkozásoknak.

Az ország földterületének használata gazdálkodási formák szerint az ezredfordulóhoz képest jelentõs mértékben nem változott. Az utóbbi években a gazdasági szervezetek földhasználata kismértékben emelkedett az egyéni gazdálkodók rovására.

1990-tõl birtokkoncentráció ment végbe napjainkig, mely folyamatosan folytatódik, ami az EU egyes tagországaiban különbözõ hatásfokkal zajlott. Magyarországon negyedével, illetve ötödével kisebb a 10 ha alatti, illetve a 100 ha feletti méretkategóriában mûvelt földterület, ami homlokegyenest ellentétes az uniós tendenciával, különösen  az igen erõs koncentrációt mutató francia, dán, spanyol, német helyzettel.

Hazánkban az ezredforduló óta folyamatosan csökken a gazdasági szervezetek szántóterületének átlagos mérete (a nagy szántóterületû gazdaságok szétválásának, illetve megszûnésének következtében), mellyel párhuzamosan, igaz sokkal kisebb mértékben, de növekszik az egyéni gazdaságoké.

I/2. Beruházás

A rendszerváltás után a mezõgazdasági beruházások részaránya döbbenetes mértékben csökkent, 1993-ra az 1989. évi szintnek a 10 %-át sem érte el. Az 1995-1998-as periódusban jelentõsen emelkedett, az idõszak végére megközelítette a rendszerváltás kori érték felét, de az ezredfordulót követõen ismét annak harmadára csökkent. 2003-ban az EU-s csatlakozásunkhoz közeledve "beruházási pániknak" lehettünk szemtanúi, amit a támogatáspolitika is megalapozott (gép-, építmény- és ültetvénytámogatások). Uniós csatlakozásunkat követõen ismételten kismértékû visszaesés következett be (okait lásd: SAPARD, AVOP háttéranyag).

I/3. Az agrárszektor gép- és eszközállománya, technológiai színvonalának és energia ellátásának helyzete

A gazdálkodók versenyképes termelésének meghatározó eleme, a korszerû mûszaki-, technológiai háttér megteremtése és szinten tartása.

A szántóföldi növénytermesztésben az uniós csatlakozást megelõzõ nemzeti beruházási támogatások, majd a SAPARD és AVOP intézkedések hatására az eszközállomány a gazdaságok jelentõs részénél megújult. A mezõgazdasági ágazatok közül a megvásárolt gépek 80%-a a növénytermesztésbe, 8-10%-a az állattartásba, míg 10-12%-a egyéb termelõ ágazatba került.

A gépberuházások ennek ellenére - összességükben - elmaradtak a szükségletektõl, sõt az ágazat motorteljesítmény kapacitása az elmúlt öt évben kismértékben csökkent, mivel a nagyüzemi termelõk jelentõs volumenû selejtezést is végeztek, a korszerûtlen és magas költségigényû gépeiknél. A 9,8 millió kW-ra állt be összes gépkapacitáson belül 20 %-os csökkenés következett be a gazdasági szervezeteknél. Az egyéni gazdaságoknál 13,3 %-kal nõtt a motorteljesítmény-kapacitás. Az egyéni gazdaságok a mezõgazdasági termõterület 52,46 %-ával rendelkeznek, ám ehhez a motorteljesítmény-kapacitások kétharmadát (!) veszik igénybe.

Ökonómiai szempontból ez a tény fajlagosan nagyobb ráfordítást, gazdaságtalanabb üzemeltetést takar.

A gazdasági szervezetek a racionalizálás irányába fejlesztettek. Az új-, belépõ kapacitások jobb kihasználására, az erõ- és munkagép kapcsolások összhangjára törekedve, az üzemeltetési költségek mérséklését is elengedhetetlen szempontnak tekintették.

Továbbra is magas az agrárszektorban a gépek és berendezések átlagéletkora, még mindig tizenkét év feletti.
Az egyéni gazdaságok erõ- és önjáró gabonabetakarító gépeinek állománya több mint négy évvel idõsebb a gazdasági szervezetekénél is.
Amíg Magyarországon 1 hektár mezõgazdasági területre - átlagosan - csupán 2,1 kW motorteljesítmény jut, addig az uniós gazdálkodók átlagában ez több mint a kétszerese, 5,2 kW. (Természetesen mindkét esetben jelentõs fajlagos eltérések tapasztalhatók kisebb-, illetve nagyobb birtokméretek vizsgálata esetén.)

Az egy traktorral mûvelt terület az EU-ban 19,6 hektár, viszont hazánkban több mint a duplája, 48,7 hektár. Jelzésértékûek ezek az adatok, mivel a gépállományon belüli változások az elmúlt öt éven belül nem követték egyértelmûen a termelési és birtokszerkezetben bekövetkezõ változásokat. (A KSH adatai szerint 2000 és 2005 év között 26,1 %-kal csökkent a gazdaságok száma, és 37,9 %-kal nõtt az átlagos birtokméret. A földalapú támogatást igénybevevõ gazdaságok számára vetítve 33,91 ha/gazdaság érték adódott.)
A szántóföldi növénytermesztés során a gépüzemeltetés, valamint a gépi munka hatékonyságát, a fajlagos kapacitáskihasználás lehetõségét alapvetõen befolyásolja a birtokméret.

Az is megállapítható, hogy a gépberuházások a támogatások mértékének függvényében hullámzó tendenciát mutatnak (2003-ig erõteljesen növekedtek, 2004-ben és 2005-ben jelentõs visszaestek, 2006-ban ismét mérsékeltebb szintet értek el). 
A jelenleg is fennálló versenyhátrány csökkentéséhez így több feltételt kell kielégíteni.
Ennek elsõ fázisa a gazdálkodók részérõl folyamatosan jelentkezõ modernizálási és tudatos szakmai hasznosítási igény, a korszerû-, energiatakarékos, környezetkímélõ beruházásokra. Mindezt a megfelelõ háttérrel rendelkezõ gyártó és gépértékesítõ hálózat jelenleg biztosítani tudja. A feltételek záró szegmense, a kedvezõ géptámogatási lehetõségek biztosítása, tekintve, hogy a gazdaságok többsége tõkehiány miatt önerõbõl nem képes a szükséges mûszaki, technológiai háttér megteremtésére.

Annak érdekében, hogy a technikai-, technológiai modernizáció uniósnál alacsonyabb hazai szintje ne válhasson az agrártermelõk hosszú távon meghatározó versenyhátrányává, 2007. évtõl kezdõdõen el kell érni, az EMVA-ból történõ beruházási támogatások lehetõ legnagyobb arányú biztosítását.
Mindezt széleskörûen, a gépek- és a gazdasági létesítmények
- trágyatárolók-, terményszárítók-, s egyéb technológiai beruházások lehetõségeire is kiterjesztve kell elvégezni. Alátámasztják ezen igények idõszerûségét az FVM és tudományos intézetei által korábban végzett felmérések is:
- eszerint a nagyméretû állattartó telepek közül 299 sertés- és 247 baromfi telephely felújítása, korszerûsítése szükséges, az EU többirányú elõírásának való megfelelés érdekében.
- a mezõgazdasági terményszárító kapacitást vizsgálva is megállapítható, hogy a betakarítás utáni tartósítás, állagmegóvás területén jelentõs az elmaradás. A korszerûtlen szárítótelepek lecserélése lassan halad. A termelõknél még közel 1000 darab korszerûtlen szárítóberendezés üzemel (zömmel BI-15 és Sirokkó típusok). Ezek a meglévõ állomány kétharmadát teszik ki, melyek nemcsak energia pazarlóak, de környezet szennyezõek és a termény minõségét sem tudják az elvárásnak megfelelõen biztosítani.

A motorikus gépi berendezések, valamint hõ-fejlesztõ technológiák  üzemanyag-, valamint fûtõanyag igénye az üzemeltetõk számára mindenkor magas költséget jelent.
Ezek racionalizálására a MOSZ - már az 1990-es évek elejétõl - úttörõ szerepet vállalt. Mind a jogszabályi-, mind a piaci szereplõk szintjén rendkívüli kedvezményeket értünk el.
Az üzemanyagoknál az útalap-, majd a jövedéki adó visszatérítési rendszerének kialakításával, illetve a MOL jogelõdjével kötött kísérleti gázolaj-vásárlási szerzõdések bevezetésével. Ebbõl tudtak kialakulni az évek során a megyei szintû-, kedvezõ üzemanyag beszerzési lehetõségek, a folyamatosan bõvülõ beszerzõ szervezetek által.
A legnagyobb energia igényû terményszárító berendezések földgáz felhasználása során az összes hazai nagyfogyasztó között a legkedvezõbb díjtételeket tudtuk kialakítani. Éveken keresztül öt-hat milliárd forint tényleges költségkiadástól mentesítve tagszervezeteinket minden szárítási szezonban.
Tekintve, hogy uniós elõírásokat léptet életbe a kormányzat rövid idõn belül, ezért az említett kedvezmények termelõink számára is megszûnnek a közeljövõben. Célszerûnek látszik ezért is alternatív lehetõségeket keresni, valamint a tartósítási technológiákat megújítani, új eljárásokat alkalmazni.

Amennyiben a fentiekhez szükséges beruházási költségeket a gazdálkodók nem tudják elõteremteni, úgy nem tudják hosszú távon folytatni a gazdasági versenyt az Európa nyugati részén hasonló tevékenységet végzõ termelõkkel szemben. Ezen túlmenõen - hatóságok általi - telepbezárásokra is sor kerülhet, amennyiben azok a jogszabályi kötelezettségeknek nem felelnek meg. A fennálló hátrányok tovább nõhetnek, helyenként akár az ellehetetlenülés határáig.

I./ 4. Foglalkoztatás, munkaerõ, keresetek

Az ágazat 1990-2003 közötti megközelítõleg 700 ezer fõs létszámcsökkenés meghatározó hányada 1990 - 1994 között zajlott le. A munkaerõ-kibocsátás üteme napjainkban lelassult, de változatlanul tart.

A MOSZ 2006-ban készített Humánerõforrás felmérés adatai alapján az adatot szolgáltatott 601 vállalkozásnak mintegy 33 %-a nyilatkozott úgy, hogy a foglalkoztatottak száma szinten marad.  Több mint 20 %-os mértékû csökkentést a vállalkozások 11 % -a jelzett. A tendenciát azonban leginkább az a 24,2 %-ot kitevõ munkáltató reprezentálja, ahol a foglalkoztatottak száma 10-20 %-kal csökken.

A kiesett munkaerõ pótlásának eszköztára

A MOSZ felmérése alapján a munkáltatók a kiesett munkaerõk pótlása során elõnyben részesítik a munkatársak által tett ajánlásokat (29 %), ezt követi a hirdetés (20,4 %), majd az állami munkaerõ közvetítõ irodák bevonása (16,87 %). Nem jellemzi az agrármunkáltatókat az oktatási intézményeken keresztül, vagy a munkaközvetítéssel foglalkozó cégeken keresztüli munkaerõhöz való jutás.

Az új munkaerõ beszervezésével szorosan összefügg annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a vezetõk utánpótlása érdekében milyen eszközöket használnak a munkáltatók. A megkérdezettek 60 %-a úgy nyilatkozott, hogy a vállalkozás szintjén megoldott a kérdés. 20 % az utánpótlást csak részben találta megoldottnak és 18 % mondta azt, hogy csak részben, vagy egyáltalán nem megoldott a vezetõi utánpótlás kérdése.   

A foglalkoztatottak kor-, iskolai végzettség és beosztásbeli alakulása

Az ágazatban bekövetkezett létszámváltozások hatással voltak a foglalkoztatottak kor, iskolai végzettség szerinti és beosztásbeli alakulására.
Nem csupán országos szinten igaz az az állítás, miszerint a népesség elöregszik, hanem az agrárfoglalkoztatottakra is. A foglalkoztatottak országos átlagtól kedvezõtlenebb korösszetétele arra utal, hogy a munka jelleg, a falvakhoz való kötõdés, az ágazat alacsony eltartó és jövedelemtermelõ képessége nem vonzó a fiatalok körében.

A fentiektõl eltérõen pozitív változás következett be a foglalkoztatottak iskolai végzettség szerinti összetételében. A létszámkibocsátás leghamarább a képzetlen dolgozókat érintette. A megkérdezett vállalkozások által foglalkoztatottak 60 %-a rendelkezik középszintû iskolai végzettséggel, 9,8 %-a egyetemi, fõiskolai végzettséget szerzett, de még mindig 29 % azoknak az aránya akik általános iskolai végzettséggel bírnak.

Érdekesen alakult a foglalkoztatottak életkor és beosztásbeli viszonya. A vállalkozások döntõ többségénél a 50 év feletti  korosztályból áll a vezetõk köre. Mindösszesen 6,2 % a 35 év alatti vezetõk aránya.

Az agráriumban foglalkoztatottak létszáma a rendszerváltás óta folyamatosan csökken. A mezõgazdaságban foglalkoztatottak részaránya 1989-ben még meghaladta nemzetgazdaságban foglalkoztatottak 17 %-át, igaz a kiegészítõ és melléktevékenységekben foglalkoztatottakkal együtt. 2000-ben a foglalkoztatotti létszám már csak 255,5 ezer fõ volt, amely az elõzetes adatok alapján 2006-ra 185 ezer fõre csökken.

A rendszerváltástól napjainkig csaknem 800 ezer fõt mutat a csökkenés. Ennek a létszámnak legalább a felével lecsökkent a vidéki foglalkoztatás, s ez a folyamat a vidék népességeltartó képességének jelentõs csökkenését okozta, megalapozva a vidéki térségek kiemelkedõ munkanélküliségi mutatóit.

Sokkal rosszabb a helyzet, ha az 5 fõnél többet foglalkoztató vállalkozások adatait vizsgáljuk, hiszen ez az érték már 2005-ben is kevesebb volt, mint 100 ezer fõ.

Az EU egészében is folyamatosan csökken az összes mezõgazdasági munkaráfordítás. Megállapítható, hogy a magyar csökkenés üteme legalább kétszerese az uniós átlagnak a fejlett mezõgazdasággal rendelkezõkéit pedig ennél is nagyobb arányban haladja meg.

Az EU mezõgazdasági termelésének munka ráfordításából alig több mint negyede a fizetett munka aránya. Magyarországé az uniós átlag alatt van, s messze elmarad a hazánkétól merõben különbözõ birtokszerkezetû EU 15-ök átlagától (32 %) is.

A folyó termelõi áron mért éves munkaerõegységre jutó kibocsátást vizsgálva az EU 25-ök összes kibocsátásának alig több mint negyedét teszik csak ki az újonnan csatlakozott tagországok. Magyarországon az EU 25 átlagához hasonló növekedés volt tapasztalható, amely csak arra elegendõ, hogy hatékonyságunk ne romoljon tovább, bár ez az abszolút értékben mért elmaradás növekedéséhez vezetett.

I/5. Generációváltás

A munkaerõpiacai folyamatokat alapvetõen meghatározza a foglalkoztatottak korösszetétele. Az ország lakossága öregszik, a születések száma alacsony, a várható élettartam kitolódik. Ennek a folyamatnak egyenes következménye, hogy az aktívak száma arányában csökken az idõs, inaktívnak minõsítettekhez képest.

A foglalkoztatás korcsoportok szerinti alakulásában szerepet játszik a megélhetési körülmények alakulása, az iskolai végzettség szintje.

Az elmúlt idõszakban az agrárfoglalkoztatás területét és a vidéki megélhetési viszonyokat érintõ negatív változások következtében a demográfiai folyamatok által elõállt helyzet mellett, a fiatal értelmiségiek faluból történõ elvándorlása tovább rontotta a vidéken élõk korösszetételét.

A mezõgazdaságban végbe menõ és az egyre jobban kiteljesedõ generációváltás minõségileg eltér a nemzetgazdaság egyéb területeitõl. A mezõgazdaságban ugyanis egyidejûleg van jelen a tulajdonos és a foglalkoztatott. A folyamatok következtében (vannak) lesznek tulajdonosok, akik már nem foglalkoztatottak és foglalkoztatottak, akik viszont nem tulajdonosok. A kérdés az, hogy a demográfiai folyamatok következtében e korábban párhuzamosan fennálló szituáció mikor és milyen mértékben válik szét.

Ha önmagában a foglalkoztatottak korösszetételét vizsgáljuk, akkor a MOSZ felmérése alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a foglalkoztatottak 37 %-a 50 év feletti, 45 %-a 35-40 év között van és mindösszesen 18 % a 35 év alattiak aránya. Az arányok tendenciákat takarnak, azaz egyértelmû, hogy a vidéki foglalkoztatás nem megoldott, nem vonzó, nem biztosítja a megélhetési igényeket, elvándorlásra ösztönöz.

Az 50 év feletti foglalkoztatottak 14 %-a vezetõ, míg 35-50 év közöttiek 8,5 %-a a vezetõ.

Az agrárfoglalkoztatásban részben spontán, részben okokra visszavezethetõ generációváltás megy végbe új generációk nélkül.

A tulajdonosi és foglalkoztatási szerkezet szétválása a rendszerváltás idõszakáig vezethetõ vissza. A mezõgazdaság rendszerváltáskori, föld feletti vagyonának legnagyobb része a szövetkezeti vagyon volt. A legmarkánsabb változásokat itt figyelhetjük meg és ennek a vagyoni és szervezeti körnek a mozgása határozta meg a késõbbi folyamatok irányát is.

A szövetkezetek átalakulásakor közel 1,2 millió tulajdonos keletkezett a többségében szövetkezeti keretben mûködõ földmûvelõk mögött. Ötször annyi a tulajdonosok száma, mint a vagyonmûködtetõké és az indulástól kezdve igen sok a külsõ tulajdonos (500 ezer fõ), magas a külsõ tulajdon (19 %) aránya. Emiatt a kormányzat, a politika rendszeresen intézkedési kényszerbe került.

A nyugdíjas tagság - amely teljes jogú döntéshozó - érdeke viszont ellentétessé vált a tagokéval, õk osztalékfizetésben voltak érdekeltek. A kívülállók érdekeltsége az elsõ két csoportéval merõben ellentétesen alakult. Az õ egyetlen céljuk, hogy - a világon példa nélküli módon - az "ölükbe pottyant" üzletrészeiket minél magasabb áron értékesítsék.
A mintegy 15 éve zajló folyamat - gazdaságonként sajátosságokkal és kivételekkel - mára kialakított egy új helyzetet. A társas mezõgazdaságon belül a szövetkezeti forma jelentõsen visszaszorult, a társasági forma dominanciája jellemzõ, a szervezeti kereten belül lezajlott egy jelentõs koncentráció.

Meglepõen magas a külsõ tulajdon aránya (1/3) a társaságokban, a szövetkezetekben némileg alacsonyabb. Ennek két okát látjuk: a szövetkezetek gyorsuló átalakulását és a tagok magas életkorát (öröklés). A társasági külsõ tulajdonban ráadásul nagy a szóródás, 100 %-ban külsõ tulajdonos kezében lévõ társaságok is vannak. Ez torzítja az átlagot, viszont mutatja, hogy vannak gazdaságok ahol kívülrõl történt meg a teljes tulajdonosváltás, benne olyan is, ahol az új tulajdonos külföldi személy. A külsõ tulajdonosok között szerepelnek azonban azok is, akiknek megszûnt a tagsági viszonyuk.

A MOSZ által készített felmérés szerint a mezõgazdasági társas vállalkozások tulajdonosi köre és menedzsmentje egyaránt elöregszik. A tagi körbe tartozó társaságok és szövetkezetek körében szinte azonos (ami érthetõ a társaságok szövetkezeti elõéletébõl) a menedzsment korösszetétel: 53 százalékuk 50-62 év közötti, 16-17 százalék pedig már nyugdíjas.
A vállalkozások tulajdonosi körében is ilyen arányok találhatóak. A legnagyobb volumenû és egyben arányú tulajdon az 50-60 éves korosztály tulajdonában van. Ezen belül a menedzsment meghatározó szerepet játszik, akik már csak viszonylag rövid ideig vesznek részt a vagyon mûködtetésében és ezzel egyidejûleg - jelzett szándékok szerint - többnyire meg fognak válni a tulajdonosi pozíciójuktól is.

A felmérés szerint a jelenlegi menedzsment jó része még azért vállalja a további munkát, mert nem látja biztosítottnak a vagyon mûködtetésének folyamatosságát. Az adatok értékelésébõl azonban látható, hogy a jelenlegi vezetés még nagyobb hányada tíz éven belül kicserélõdik.

A kérdés az, hogy a tulajdon és az irányítás megmaradhat-e a jelenlegi - a vagyont létrehozó - generáció utódjainak körében, vagy átrendezõdik a struktúra. A MOSZ felmérés szerint - ha nem történik állami beavatkozás - a jövõben a jelenleginek töredékére zsugorodik a társas vállalkozások vagyonának az a része, ami a termelésben közvetlenül résztvevõk tulajdonában lesz, mivel ezek nem rendelkeznek kellõ tõkével a piacra kerülõ érdekeltségek átvételére. Ez teret nyit a "külsõ" befektetõi tõkének.