Elõterjesztés az agrárágazat helyzetérõl és kilátásairól
A kongresszus ennek - és a magyar agrárkormányzat tárgyalási hibájának - tudta be, hogy az EU csatlakozás során nem sikerült a magyar mezõgazdaság potenciájának megfelelõ referencia hozamra épülõ támogatási szintet elérnünk. Így a visszaesés következményeit a magyar termelõk hosszú távon is megsínylik.
A csatlakozást követõ fél év tapasztalatait fenntartással értékelte a kongresszus. Megállapítása szerint a termelõk számára traumát okozott a Közös Agrárpolitika 2003 nyarán bejelentett reformjának több intézkedése, ami kétségessé tette a kiszámíthatóság, a termelési és értékesítési biztonság iránti várakozások teljesülését. A területalapú támogatási rendszer (SAPS) váratlan bevezetése egyértelmûen hátrányos fordulatot jelentett a szövetség tagságát jelentõ árutermelõ gazdaságok számára. A várakozásokkal ellentétesen alakultak az értékesítési viszonyok - a magyar termelõk nem új piacokat nyertek, hanem gyors ütemben kiszorultak hagyományos piacaikról is.
A határozat szemléletváltást igényelt a mezõgazdaság nemzetgazdasági és társadalmi helyének megítélésében. A mezõgazdaságot nem szabad csak a nemzeti össztermék (GDP) elõállításában való - a rendszerváltás óta csökkenõ mértékû - részesedése alapján megítélni. A mezõgazdaság az élelmiszer elõállításon túl a fejlett országokban is nélkülözhetetlen a vidéki térségek kultúrállapotban tartása, a nemzeti vagyon részét jelentõ termõföld és termelési eszközök hasznosítása, a vidéki népesség helyben tartása miatt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar mezõgazdaság exportjával évtizedek óta fontos szerepet játszik az ország fizetési mérlegének egyensúlyban tartásában. Visszautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint a mezõgazdaság "eltartott ágazat", ami különösen alaptalan a legálisan mûködõ társas vállalkozások esetében, amelyek más ágazatokkal egyenlõ módon vesznek részt a közterhek viselésében.
A kongresszus óta eltelt két év tapasztalatai alátámasztották ezeket a megállapításokat. Az agrárágazatban történt fontosabb változások ismertetése elõtt bemutatunk néhány, a MOSZ által alapvetõnek tartott összefüggést, amely nemcsak a vidéki Magyarország jelenét, hanem hosszú távú szerepét, lehetõségeit, a nemzetgazdaság egyensúlyi feltételeit is befolyásolhatja.
Az elmúlt három év egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a vállalkozások jövedelmi helyzete - s nyilvánvalóan nemcsak a pontosan számon kért és kimutatott társas gazdaságoké, hanem az egyéni szektoré is - javult. A javulásban elsõsorban az uniós támogatások játszották a fõ szerepet. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a termelési szerkezet nem javult, hanem romlott és számos olyan kötelezettség keletkezett a termelõknél, amelyeknek hosszú évekre kiható, jelentõs költségnövelõ hatása van (környezetgazdálkodási feltételek, létszámtartási, -növelési kötelezettség, stb.). Olyan, sokszor indokolatlan feltételeket kell/ett/ teljesítenünk, amelyek sokszor szigorúbbak az EU 15-öknél érvényben lévõknél, s amelyektõl gazdasági haszon, megtérülés hosszú távon sem várható. Amennyiben azonban ezeket a feltételeket nem teljesítenénk, fel kellene hagyni a tevékenységek folytatásával, illetve vissza is követelhetik az adott támogatást.
El kell ismerni, hogy a vállalkozások egy részénél, jellemzõen a szántóföldi növénytermesztést folytatóknál a pillanatnyi megélhetés könnyebb lett. Akik viszont a hagyományos - a rendszerváltást megelõzõ hazai gyakorlatnak megfelelõ - vegyes gazdálkodást vagy nagyobb mértékben, illetve kizárólag állattenyésztést folytatnak, azoknak rosszak az esélyei a tartós és eredményes gazdálkodásra.
Folytatódott tehát a rendszerváltáskor elindult folyamat, a termelési szerkezet egyszerûsödése, mezõgazdasági termelésünk intenzivitásának csökkenése, az állattenyésztés térvesztése, a zöldség- gyümölcs- és szõlõtermelés visszaesése.
Az elmúlt másfél évtizedben a földhasználatban a társas és egyéni szektorok között kialakult és stabilizálódott közel 50-50 %-os arány mellett, nem teljesültek azok a várakozások, amelyek mindkét szektorban az adottságainknak megfelelõ, az egymásra épülõ ágazatokból (takarmánytermelés, vágóállat- állati termék elõállítás) következõ termelési szerkezettel számoltak.
A növénytermesztést illetõen a gazdálkodás gyengébb hatékonysága miatt marad el az egyéni szektor termelése a földhasználati arányától. Az állatállománynak azonban már csak egyharmada (!) található meg (abban) az egyéni mezõgazdasági szektorban (amely a rendszerváltás elõtt az állatállomány nagyobb részét tartotta).
Pedig a támogatásokhoz azonos feltételekkel juthatnak hozzá a két szektor vállalkozásai, míg az adó- és egyéb közterhek viselésében kivételezett az egyéni szektor jelentõs hányada. Ennek ellenére ez a szektor nem akar részt venni egy intenzívebb és hatékonyabb mezõgazdasági szerkezet kialakításában, az állattenyésztés és a kertészet súlyának növelésében.
A magyar gazdaság stabilizációjának gondjai között súlyos akadálya fizetési egyenlegünk, külkereskedelmi mérlegünk állandó hiánya. Ezért nagyobb figyelmet kellene szentelni annak a ténynek, hogy - az ágazatainkat jellemzõ számos probléma és ellentmondás ellenére - az agrárgazdaság folyamatosan jelentõs, pozitív külkereskedelmi egyenleget termel. (2006-ban várhatóan ismét 1 milliárd euró felettit.)
A rendszerváltás óta külkereskedelmi forgalmunk megsokszorozódott, ám az agráriumon kívül nem akadt olyan termelõágazat, amely tartósan és jelentõs kiviteli többletet ért volna el. Ez a többlet az ágazatainkban beinduló kedvezõ folyamatok esetén (a termelési szerkezet és a hatékonyság javulása) a jövõben nagyobb arányban járulhatna hozzá a nemzetgazdaság külkereskedelmi egyensúlyának javításához.
Az agrárgazdaság helyzete
1. A mezõgazdaság súlya a nemzetgazdaságban
A mezõgazdaság, a halászat, az erdõ- és vadgazdálkodás (a továbbiakban: ágazataink) részesedése a GDP-bõl a 2005. és 2006. években a 2000 és 2004 közötti évek átlagosan 3,5 % alatti értékéhez képest csak kismértékben süllyedt, ami egyértelmûen a növénytermelési ágazatok elmúlt két évben megvalósult jelentõs terméseredményeinek következménye. Ezek a jobb terméseredmények egyelõre ellensúlyozták az állattenyésztés, a kertészet, valamint a szõlõ- és bortermelésünk visszaesése miatti kieséseket.
Ágazataink valós szerepének megítéléséhez figyelembe kell venni, hogy:
- ez a 3 % körüli arány az EU 15-ök átlagának több mint kétszerese,
- ebben az arányban nem fejezõdik ki az a felmérhetetlen érték, amit az Unió átlagánál lényegesen nagyobb arányú vidéki környezet megõrzésében betöltenek,
- ágazataink részesedése a GDP-bõl a hozzájuk kapcsolódó más nemzetgazdasági ágazatokkal együtt mintegy 10 %-os,
- a nemzeti összterméken belül a szolgáltatások folyamatos és erõteljes bõvülése következtében a viszonylag állandó növekedést elérõ ipar részaránya is zsugorodik. A termelõ ágazatokon belül ágazataink és az élelmiszeripar együttes súlya közel 20 %-os.
A mezõgazdaságban foglalkoztatottak részaránya, legalábbis az objektív módon mérhetõ körben, az ágazat társas szektorában az utóbbi két évben is folyamatosan csökkent.
2005-2006-ban a csatlakozást közvetlenül megelõzõ évek 6 %-ot meghaladó arányához képest csökkent ágazataink részesedése a nemzetgazdaság beruházásaiból. Ezekben az években a különbözõ címeken biztosított uniós források ellenére sem valósult meg annyi fejlesztés, amennyi 2003-2004-ben.
Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi forgalmát 2005-ben és 2006-ban mind a kivitelünk, mind a behozatalunk esetében 10 % körüli mértékû éves növekedés jellemzi. Ez azt jelenti, lévén kivitelünk közel másfélszerese a behozatalunknak, hogy ismét 1 milliárd euró közeli ágazataink pozitív külkereskedelmi egyenlege, azaz ennyivel kisebb nemzetgazdaságunk külkereskedelmi deficitje.
A fogyasztásban az élelmiszerek és élvezeti cikkek aránya további folyamatos, kismértékû csökkenést mutat, amit a reálkeresetek elmúlt évekbeni emelkedése, a szolgáltatások bõvülõ színvonala, illetve a tartós fogyasztási cikkek viszonylagosan kisebb áremelkedési indexe is magyaráz.
2. A mezõgazdaság bruttó termelésének változása
A mezõgazdaság bruttó termelése az utóbbi három évben, elsõsorban a kedvezõbb idõjárási feltételeknek köszönhetõen, a csatlakozás elõttihez képest emelkedést mutatva, megközelíti a rendszerváltás elõtti termelési szintünk 70 %-át. A termelés hatékonysága azonban rossz. Az egy hektár mezõgazdasági területre jutó termék elõállítás értéke kevesebb, mint fele az EU régi tagállamai (EU 15) átlagának, s alig haladja meg Lengyelországét és Szlovákiáét, pedig gabonatermelésünk színvonala a lengyelnél 40, a szlováknál 20 %-kal magasabb. A fõ okok eltorzult termelési szerkezetünkben, illetve az egyéni mezõgazdasági termelés egy meghatározó hányadának alacsony termelékenységû mûködésében keresendõk.
Jelenleg kereken 30 % hiányzik a magyar mezõgazdaság 1989. évi teljesítményéhez képest. Ha megvizsgáljuk, mibõl adódik ez az elmaradás, akkor - cseppet sem meglepõen - azt tapasztaljuk, hogy zömében állattenyésztésünk leépülésébõl, de zöldség-, gyümölcs- és szõlõtermelésünk is alacsonyabb a rendszerváltáskori mértéknél.
Az elmúlt 15 évben kiesett vágóállat, állati termék, illetve kertészeti termelés értéke (mai áron) évente mintegy 400 milliárd forint.
Amennyiben kedvezõen alakulnának a magyar mezõgazdaság termelési, s legfõképpen értékesítési lehetõségei, akkor sem gondolhatunk a korábbi termelési szerkezet visszaállítására. Az azonban a fentiekbõl is nyilvánvaló, hogy az állattenyésztés további térvesztését mindenképpen meg kell állítani.
Az elõttünk álló idõszakban rendelkezésre álló uniós fejlesztési források maradéktalan kihasználása érdekében erõsen javulnia kellene a termelés jövedelmezõségének, különösen az állattenyésztésben és a kertészeti kultúráknál.
a) Növénytermelés
A fõágazat termelési eredményeit hagyományosan a gabonatermelés határozta meg. Az utóbbi három évben a gabonatermõ terület minimális (100 ezer hektár körüli, 3 %-os) csökkenése mellett, évente több mint 4 millió tonnával termett több gabona, mint a korábbi négy év átlagában. Emiatt és az intervenciós árszint alatti termelõi árak miatt alakult a vártnál lényegesen magasabb szinten a 2004. és 2005. évi intervenciós felvásárlás.
Cukorrépa termesztésünk a KAP reform következtében alapvetõ változáson megy át. 2006-ban a megelõzõ évekhez képest 20 %-ot megközelítõ terület-, s közel 30 %-os termésmennyiség csökkenés következett be.
Az olajnövények termesztése, különösen a repcéé, az utóbbi három évben mind a vetésterületet, mind a termésmennyiségeket illetõen jelentõs növekedést mutat. 100 ezer hektárt meghaladó a napraforgó- és repceterület emelkedése és mintegy 300 ezer tonna a többlettermés.
A napraforgó termelésnél csaknem elértük a termõterület lehetséges felsõ határát. A repce esetében a bio-diesel alapanyag iránt megélénkült kereslet és az emelkedõ árszint hatására további területnövekedés is várható.
A kertészeti ágazatok a termõterületek folyamatosan apadó vagy stagnáló szintje mellett, az elmúlt két évben a korábbi évekhez képest kevesebb terméket állítottak elõ. Ennek a területcsökkenés melletti legfõbb okai a kedvezõtlen piaci helyzet, az ennek hatására (is) hektikusan alakuló termelõi árszint és az ágazatok számára kevésbé kedvezõ idõjárás volt.
b) Állattenyésztés
Az ország állatállománya az utóbbi két évben is folyamatosan csökkent. A szarvasmarha-, illetve a tehénállomány 3 illetve 5 %-kal kisebb, a sertésállomány a 2005. évi 5 %-os csökkenés után 2006-ban némileg emelkedett, de nem éri el a 2004. évi, igen alacsony 4 milliós szintet.
A baromfifélék állományváltozásában erõsen közrejátszott a madárinfluenza országunkba történt behurcolása. Ennek tulajdonítható - az ingadozó felvásárlási árszint mellett - az utóbbi két évben, a 20 %-ot meghaladó állománycsökkenés.
A jelenlegi állatállományunkkal a rendszerváltáskor elért termelési szinthez képest közel 1 millió tonnával kisebb a vágóállat termelésünk (vágómarha 150 kt, vágósertés 700 kt, baromfi 100 kt) és 1 milliárd liter tejjel kevesebbet termelünk évente. A kiesett takarmányfogyasztás miatt a rendszerváltás elõtti szinthez képest legalább 4 millió tonnával csökkent a takarmányozási célú gabona felhasználásunk.
3. A termelõerõk változása
- Foglalkoztatás, korösszetétel, a személyes jövedelmek változása, vállalkozásszerkezet
a) Foglalkoztatás
Az ágazatban foglalkoztatottak száma az elmúlt két évben tovább csökkent. 2006-ban már csak 190 ezer fõ foglalkoztatását mutatja a statisztika ágazatainkban. Ebbõl 90 ezer fõ az, akinek munkaügyileg rendezett állása, nyugdíj- és egészségbiztosítása van. A másik százezer fõnek - annak ellenére, hogy "statisztikailag foglalkoztatott" - bizonytalan a megélhetése. Jelentõs részben nem biztosítottak nyugellátási feltételeik sem. A foglalkoztatotti létszám utóbbi hat évben megvalósult csökkenése azt jelenti, hogy 2000-tõl 70 ezer fõ hagyta el ágazatainkat.
Emiatt - az ágazatainkra jellemzõ, a nemzetgazdaságitól jelentõsen elmaradó személyes jövedelemszintek mellett is - 2006-ban 2000-hez viszonyítva 50 milliárd forint személyi jövedelemadó és járulékfizetés maradt el. Minden további 10 ezer fõ távozása évente közel 8 milliárd forint közvetlen költségvetési bevételkiesést jelent (2007. évi elvonási szintek mellett).
Sûrû homály fedi, hogy a foglalkoztatásból kikerülõk csak a költségvetés számára vesztek el, avagy ágazatainkat is elhagyták?
A mezõgazdaság munkaerõ felhasználás szempontjából is intenzívnek számító ágazatainak (állattenyésztés, kertészet) térvesztése, folyamatosan növelte és növeli vidéken a szociális bizonytalanságot. Egyre kevesebben részesülnek saját jogon, illetve legálisan társadalombiztosítási szolgáltatásokban.
A statisztika, az éves munkaerõ egységre átszámított összes munkaerõ felhasználás mérõszámával, az ágazatainkban több mint 500 ezer fõ munkavégzését jelzi.
Magyarországon csak 22 %-ot ér el a fizetett munka aránya a mezõgazdaság teljes (élõmunkaegységben kifejezett) munkaráfordításához viszonyítva. Az EU 15-ök, illetve az Unió átlagában ez az arányszám 32, illetve 26 %. Tehát a magyarországi érték a régi tagországokénak kétharmada, de a szlovákiai értéknek csak egyharmada!
Az uniós adatokkal történõ összehasonlításból egyértelmûen kitûnik jelentõs hatékonyságbeli hátrányunk az EU 15-höz képest. Az egy élõmunka egységre jutó mezõgazdasági kibocsátásunk egynegyede az EU 15-nek, s az EU 10-ét is csak 20 %-kal haladja meg.
A 2004. évi kongresszuson is javasoltuk - a korábbi években a MOSZ kérésére bevezetett - ún. foglalkoztatási támogatás újbóli alkalmazását. Erre annak ellenére nem került sor, hogy a 2004. év utáni idõszakra elfogadta az Unió a notifikált támogatások között ezt a támogatást is. Ugyanakkor egyes pályázatos támogatásoknak a foglalkoztatotti létszám megõrzéséhez kötése ésszerûtlen, a hatékonyság ellen ösztönzõ.
A foglalkoztatásban igen súlyos gondot jelent, hogy a munkajogi, munkavédelmi szabályok (és ennek következtében az ellenõrzés) nem veszi figyelembe az ágazat sajátosságait, ami munkaszervezési gondokat és indokolatlan többletterhet jelent a legális foglalkoztatóknak.
Korösszetétel
A mezõgazdaságban foglalkoztatott munkaerõ jelentõsen kedvezõtlenebb korösszetételû, mint a nemzetgazdasági átlag. Ez igaz a társas vállalkozások tulajdonosi körére és menedzsmentjére is.
A MOSZ által készített felmérés szerint a mezõgazdasági társas vállalkozások tulajdonosi köre és menedzsmentje egyaránt elöregszik. A MOSZ tagi körébe tartozó társaságok és szövetkezetek körében szinte azonos (ami érthetõ a társaságok szövetkezeti elõéletébõl) a menedzsment korösszetétel: 53 százalékuk 50-62 év közötti, 16-17 százalék pedig már nyugdíjas.
Ugyanez a felmérés kimutatta, hogy a vállalkozások tulajdonosi körében is ilyen arányok találhatóak, azaz a legnagyobb volumenû és egyben arányú tulajdonnal az 50-60 éves korosztály rendelkezik. Ezen belül a menedzsment tagjai meghatározó szerepet játszanak, akik már csak viszonylag rövid ideig vesznek részt a vagyon mûködtetésében és ezzel egyidejûleg - a jelzett szándékok szerint - többnyire meg fognak válni a tulajdonosi pozíciójuktól is.
Felmérésünk szerint a jelenlegi menedzsment jó része még azért vállalja a további munkát, mert nem látja biztosítottnak a vagyon mûködtetésének folyamatosságát. Az adatok értékelésébõl azonban látható, hogy a jelenlegi vezetés kétharmada vagy még nagyobb része tíz éven belül kicserélõdik.
A kérdés az, hogy a tulajdon és az irányítás megmaradhat-e a jelenlegi - a vagyont létrehozó - generáció utódjainak körében, vagy átrendezõdik a struktúra. A MOSZ felmérés szerint - ha nem történik állami beavatkozás - a jövõben a jelenleginek töredékére zsugorodik a társas vállalkozások vagyonának az a része, ami a termelésben közvetlenül résztvevõk tulajdonában lesz, mivel ezek nem rendelkeznek kellõ tõkével a piacra kerülõ érdekeltségek átvételére. Ez teret nyit a "külsõ" befektetõi tõkének, amit a MOSZ kedvezõtlennek tart.
Az elmúlt idõszakban több - az átlagosnál általában jobb feltételek, s jellemzõen koncentráltabb tulajdonviszonyok között mûködõ, jelentõs mértékû földbérlettel rendelkezõ - társaságnál megtörtént, hogy az ott dolgozók, akik tovább mûködtetnék a vállalkozást, "kívülrõl" végrehajtott kivásárlási akció során kiszorultak a vagyon mûködtetésébõl. Ez a folyamat a falvak, a vidéki lakosság szempontjából nem kívánatos.
A generációváltással elõtérbe kerülõ, korábban még nem érzett probléma, hogy a szövetkezetekbõl átalakult gazdasági társaság tulajdonosai halálával az örökösöknek - eltérõen a szövetkezeti üzletrész öröklésétõl - illetéket kell fizetniük, ami sok esetben meghaladja az örökölt részvény tényleges értékét.
Személyes jövedelmek
2005-ben és 2006-ban folytatódott a foglalkoztatottak átlagkeresetének elszakadása a nemzetgazdasági átlagtól. Míg 2004-ben kereken egyharmados volt a lemaradás, addig 2006-ban már több mint 35 %-os. A 2006. évi adatok alapján az ágazatainkban az egy foglalkoztatottra jutó éves keresetelmaradás a nemzetgazdasági átlaghoz képest 720 ezer forint.
Ez olyan nagyságrendû leszakadás, amelynek felszámolására az ágazatainkban kimutatott 2006. évi teljes eredmény ilyen célra történõ felhasználása is csak a keresetkülönbözet felének megszûntetésére lenne elég.
Vállalkozásszerkezet
2004-ben közel 270 ezer mezõgazdasági vállalkozás regisztráltatta magát az agrártermelésben. 2006-ban a regisztrált vállalkozások száma mintegy 230 ezer volt. A regisztrált gazdasági szervezetek száma mindkét évben 8 ezer körül alakult, tehát a regisztrált egyéni gazdaságok száma csökkent jelentõsen.
Ez a csökkenési tendencia követi az összes egyéni gazdaság számának alakulását, de a regisztrált egyéni termelõk körében nagyobb ütemû. A gazdasági összeírások adatai szerint a 2003-ban fellelt 765 ezer egyéni gazdaság helyett 2005-ben már csak 707 ezer mûködött.
A gazdasági szervezeteken belül - az ismert okok miatt - folytatódott a szövetkezeti formában mûködõ vállalkozások számának, arányának a csökkenése, s ezzel párhuzamosan a Kft-k és Rt-k számának növekedése.
Az Unió régi tagállamai megtalálták és sikeresen alkalmazzák a "fiatal gazda" támogatást, amellyel megoldják a visszavonulók tisztességes kielégítését, illetve pozícióba hozzák a fiatal, megfelelõen képzett generáció képviselõit. Nálunk hiányzik ennek a rendszernek a társas vállalkozásokra adaptált megoldása, amivel a letelepülõ fiatal szakemberek tulajdonszerzését és a vállalkozás továbbmûködtetését segítenék.
A mezõgazdasági társas vállalkozások körében továbbra is jelentõs szerepet játszanak az 1992. évi II. törvény alapján átalakult termelõ típusú szövetkezetek. A statisztika nem különíti el az ilyen, illetve a beszerzõ- és értékesítõ "új típusú" szövetkezeteket. A mintegy 1500 mezõgazdasági besorolású szövetkezetbõl becsülhetõen 600-700 lehet a termelõszövetkezeti jogutód.
Ezek jelentõs része azonban már nem folytat érdemi termelõ tevékenységet. 100-200 közé tehetõ az úgynevezett "részleges átalakulás" után visszamaradt szövetkezetek száma, ahol eleve nem maradt eszköz ehhez. Számos szövetkezet "kiszervezte" a termelõ tevékenységet az általa alapított társaságokba és a szövetkezet csak vagyonkezelést folytat. A szövetkezet fenntartását sok esetben csak a tagi üzletrészek állami megvásárlására tett választási ígéretekkel kapcsolatos várakozás indokolta.
Az új (2006. évi X. számú) szövetkezeti törvény koncepciójának közzététele heves indulatokat váltott ki ebben a szövetkezeti körben, mivel a jogalkotói szándék szerint a szövetkezet a jövõben nem folytathatna termelõ tevékenységet. Ez ellen tiltakozott a MOSZ IV. kongresszusa is állásfoglalásában, aminek meghatározó szerepet volt abban, hogy a törvény elismeri a termelõ típusú szövetkezést és nem kényszeríti gazdasági társasággá való átalakulásra vagy a termelõ tevékenység megszüntetésére az érintett szövetkezeteket.
Az új szövetkezeti törvény így is komoly intézkedésre kényszeríti az 1992. évi II. törvény alapján üzletrészeket kibocsátó szövetkezeteket. A tagi tulajdonban lévõ üzletrészek felvásárlására tett politikai ígéret visszavonásával az állam lényegében az érintett szövetkezetekre hárította át az "üzletrészkérdés" megoldását - annak terheivel együtt. Bár a MOSZ következetes fellépése sokat enyhített az eredeti, a szövetkezeti gazdálkodásba való durva beavatkozási szándékon, a törvény végrehajtása távlatilag komolyan befolyásolja a szövetkezeti mûködést.
A mezõgazdasági termelés integrációját, szervezettségének, hatékonyságának, a piaci értékesítés feltételeinek érdemi javulását lettek volna hivatottak - uniós példára - szolgálni a termelõi szervezetek és szervezõdések, melyek a KAP szabályai szerint támogathatók. A magyar agrárpolitika gyakorlata elsõsorban a kistermelõk összefogását segítette. A nagyobb piaci súlyt és érdemi addicionális jövedelmet elérõ társas gazdaságok szervezõdéseit - a MOSZ javaslatai ellenére - nem preferálják.
b) A földterület és földhasználat alakulása
A KSH földterületi összeírásai szerint a gazdasági szervezetek 2000-ben, 2003-ban, illetve 2005-ben egyaránt 41 %-kal, míg az egyéni gazdálkodók 45 %-ról 43 %-ra csökkenõ arányban vették ki részüket a földterület megmûvelésébõl. Ezek a statisztikák a gazdasági szervezetek által mûvelt területben nem mutatják a tagjaik, illetve más igénybevevõk számára az integráció vagy bérmunka keretében megmûvelt területeket.
A gazdasági szervezetek földhasználatán belül folytatódott a földhasználat arányának a szövetkezetektõl a gazdasági társaságok javára történõ eltolódása.
Az egy gazdaságra jutó szántóterület mérete az egyéni gazdaságok esetében a 2000. évi 3,1 hektárról 2005-re 4,2 hektárra növekedett, míg a gazdasági szervezetek esetében 507 hektárról 390 hektár alá csökkent. Ugyanezen években a gyep esetében az egyéni gazdaságok által használt gyepterület mérete 3,0 hektárról 6,0 hektárra, a gazdasági szervezetek esetében 161,0 hektárról 167,0 hektárra növekedett.
Az uniós és a hazai földhasználati statisztikákból kitûnik, hogy a különbözõ méretkategóriájú üzemek által mûvelt terület változásánál 1990-hez képest (a vizsgált kategóriák: 10 ha alatt, 10-50 ha, 50-100 ha, 100 ha felett) 2005-re Magyarországon a 10 ha alatti méretkategóriában egynegyedével csökkent a mûvelt terület, a következõ két kategóriában több mint kétszeresére növekedett, s a 100 ha felettiek esetében 80 %-ra csökkent. Ez a tendencia merõben ellentétes az Unióban mért változásokkal, s okaként a természetellenesen kivételezõ magyar adórendszer jelölhetõ meg. Az EU 15-ökben, jellemzõen az elsõ két méretkategóriában, bekövetkezett jelentõs csökkenések mellett az 50-100 ha közötti vállalkozások által mûvelt terület jellemzõen stagnált, míg a 100 ha felettieknél jelentõs területkoncentráció növekedését mutatják a számok. Dániában csaknem két és félszerese, Franciaországban csaknem kétszeres, de Németországban és Spanyolországban is 30, illetve 20 %-ot meghaladó az aránynövekedés a 100 ha feletti mûvelt területeknél.
A speciális magyar helyzet ismeretében is meglepõ, hogy az átlagos, 7,6 hektáros magyar üzemméret csak Olaszországéval és Portugáliáéval van azonos nagyságrendben (6,7 és 10,4 hektár), míg az Unió átlaga meghaladja a 20 hektárt. Ezek alapján nem meglepõ, hogy a dániai, német és francia átlagos üzemméretek 6-7 szeresen meghaladják a hazait, csaknem elérik az 50 hektárt.
Az utóbbi két évben sem csökkent a társas vállalkozások kiszolgáltatottsága a legfontosabb termelõeszköz, a föld tekintetében. A földtulajdon és a földhasználat szétválásával a földbérlet a társas mezõgazdálkodás folyamatosan növekvõ költségtényezõjét jelenti, a mellett, hogy ezek a vállalkozások, az általuk használt földalapok mozgása miatt folyamatosan kiszolgáltatott helyzetben vannak. A kiszolgáltatottságot fokozza a jogbiztonság hiánya, ami miatt a MOSZ eddig is sürgette hatékony bérlõvédelmi szabályok alkotását.
A társas vállalkozásoknak a bérletre alapozott gazdálkodását külön nehezíti a földtulajdon folyamatos elaprózódása (elsõsorban az öröklés útján), s az egyéni gazdálkodóknak a birtokkoncentrációhoz nyújtott költségvetési támogatás további versenyhátrányt jelent számukra.
Különösen nehéz helyzetben vannak azok az állattenyésztõ vállalkozások, amelyek termelési létjogosultságát veszélyezteti, hogy egyáltalán nem vagy nem elegendõ földterülettel rendelkeznek az uniós elõírások szerinti környezetvédelmi - sõt az SPS-re való áttérés idõpontjától esetlegesen a támogatáshoz jutási - feltételek biztosításához.
Pozitív jelenség, hogy végre elkezdõdött az állami tulajdonú földek értékesítése, ami ha áttételesen is, de segítheti a társas vállalkozások bérelt földhöz jutását.
4. A mezõgazdasági termékek áralakulása, agrárolló, jövedelmezõség
a) A mezõgazdasági termékek áralakulása
A mezõgazdasági termékek felvásárlási árai a rendszerváltás óta folyamatosan, egyik évrõl a másikra történõ, hektikus változásokat mutatnak. Az utóbbi két év tapasztalatai is ezt igazolják. Míg 2005-ben - a 2004-ben mért alacsony szinthez képest - az átlagos termelõi árszint alig emelkedett, addig 2006-ban egy közel 10 %-os termelõi árnövekedés következett be. A növényi- és kertészeti termékek áremelkedése csaknem 18 %-os volt, míg az állattenyésztésé 4 %-ot alig meghaladóan emelkedett.
A növényi termékeknél a gabonafélék áremelkedése volt a meghatározó. A kedvezõ világpiaci folyamatokra rásegített, hogy csak közepes volt a kalászos gabonatermés, de a jó kukoricatermés is magas áron értékesül/t/.
Az állattenyésztés fõ termékei közül a meghatározó élõállat árak differenciáltan alakultak: a vágómarha 15 %-os, a sertés 7 %-os áremelkedése mellett a vágóbaromfi felvásárlási ára stagnált. A legfontosabb állati termék, a tej felvásárlási ára kismértékben csökkent. 2006 második felétõl az emelkedõ takarmányárak ismét jelentõs többletköltséggel terhelik az állattenyésztõket.
Megállapítható, hogy az uniós intézményes árcsökkentések (cukor, tej) és az alkalmazott importszabályozás több termék esetében piaci árcsökkenést eredményezett. A jövedelemkiegészítõ támogatásokkal nem rendelkezõ ágazatok esetében a termelésbõl szerezhetõ jövedelem szinte minden ágazatban csökkent.
Az az uniós hipotézis, hogy a termelés csökkenése (a támogatások termeléstõl való elválasztása következtében) áremelkedést eredményez a tagállamok piacain, nem igazolódott.
b) Agrárolló
Az agrárolló rendszerváltás óta tartó különbözõ ütemû, de folyamatos nyílása az utóbbi két évben megtorpant. 2005-ben minimális agrárolló záródás valósult meg. 2006-ban a 10 %-os mezõgazdasági termelõi árszint növekedésénél 3 % ponttal kisebb ipari áremelkedés várható (csak a mûtrágya árindexe haladta meg, illetve a takarmányárak érték el a mezõgazdasági termelõi áremelkedés mértékét), így ismét záródhat az agrárolló. E két év záródása az elmúlt közel két évtized olló nyílását alig-alig mérsékli.
c) A termelés jövedelmezõsége
A mezõgazdasági termelés jövedelemtermelõ képességének alakulásáról csak a mérleget készítõ társas vállalkozások adatai alapján lehet - a valóságot közelítõ - képet alkotni.
Természetesen jövedelem a magyar mezõgazdaság egyéni szektorában is termelõdik, méghozzá jelentõs összegben. Az AKI kimutatásai, illetve az azok alapján elvégezhetõ számítások szerint az egyéni szektorban elért jövedelem fajlagosan is és összegében is elérheti a társas mezõgazdasági vállalkozásokét. Annak ellenére van így, hogy a termelés hatékonysága ugyan gyengébb, de a fajlagos költségek - a nagyságrenddel kisebb közterhek és földbérleti költségek miatt - lényegesen alacsonyabbak.
Uniós csatlakozásunk évében - a 2003. évi jelentõsen negatív eredményszintrõl - pozitívra váltott az ágazat eredménye, s elérte a 20 milliárd forintot. 2005-ben a termelõi árak és az agrárolló alakulása, valamint a 2004. évrõl 2005-re áthúzódott közvetlen támogatás kifizetések következtében az adózás elõtti eredmény megközelítette az 50 milliárd forintot. Ez az eredményszint a rendszerváltás elõttinek csak töredéke, (igaz, abban az eredményszintben az alaptevékenységen kívüli tevékenységek eredménye is benne volt).
Az ágazati eredmények mögött továbbra is jelentõs területi és tevékenység szerinti differenciáltság húzódik meg. A vállalkozások jelentõs hányada veszteséges. (Az elvárt adó - eredeti formájában - emiatt jelentõsen sújtotta volna ágazatainkat.) 2005-re a veszteséges vállalkozások száma és a veszteség mértéke - a támogatások áthúzódása miatt is - csökkent.
A 2006. évre (a MOSZ felmérésébõl) rendelkezésre álló adataink alapján azt becsüljük, hogy az adózás elõtti eredményszint 20-30 %-kal emelkedhet. A növényi termékek jelentõsebb árnövekedése következtében az valószínûsíthetõ, hogy a - jellemzõen növénytermesztõ - nyereséges vállalkozások száma emelkedik. Ez az eredménynövekedés várhatóan nagyobb ütemû lesz, mint amilyen mértékû csökkenés következhet be a veszteséggel termelõ vállalkozási körben. A veszteségesek nagyobb hányadát továbbra is a jelentõs mértékben állattenyésztéssel, kertészettel foglalkozó vállalkozások adják. E mögött ezen tevékenységek stagnáló, fontos ágazatokat illetõen romló ár-, jövedelem- és piaci viszonyai állnak.
A 2004-2006. években elért jövedelmezõségi színvonaljavulásban meghatározó szerepet töltöttek be azok a programok (Kibontakozási hitelprogram, Éven belüli hitelek konszolidációja és a Kedvezõtlen adottságú térségekben gazdálkodók támogatása), amelyek a MOSZ kezdeményezésére 2000 és 2006 között zajlottak le.
Ezek keretében 100 milliárd forintot meghaladó összegû éven belüli és éven túli hitelállomány állami támogatással történõ rendezése valósult meg.
Az EUROSTAT adatai szerint az egységnyi jövedelemre jutó támogatás (2005-ben) az EU 25 és EU 15-ben egyaránt 38 %, Magyarországon, Francia és Németországban közel 50 %.
Az egyes uniós országok jövedelemszintjét (bruttó jövedelemszintet kell érteni) pedig - az elõzõ mutatót figyelembe véve - minõsíti, hogy az 1 hektár mezõgazdasági területre jutó támogatás az EU 15 átlagában 325 euró/hektár, Magyarországon 186 euró/hektár.
Az utóbbi években rendszeresen elhangzott, hogy a mezõgazdaság a legnagyobb nyertese a mindenkori költségvetésnek - de ezekrõl a mutatókról a közvélemény nem kapott tájékoztatást.
d) Megkülönböztetések a mezõgazdaság szektorai között
A magyar mezõgazdaság szektorainak jövedelemtermelõ képességét alapvetõen befolyásolja, hogy a mezõgazdasági társas vállalkozások, az ágazat egyéni vállalkozói, illetve az õstermelõk és családi gazdaságok számára jelenleg is alapvetõen különbözõek az adó-, járulékfizetési kötelezettségek. A mezõgazdaság társas- és egyéni árutermelõ vállalkozásai minden - a nemzetgazdasági normatív elõírások szerinti - befizetési kötelezettséget teljesítenek. Az õstermelõk, családi gazdaságok, akik jövedelemszerzési, vállalkozási céllal folytatják mezõgazdasági tevékenységüket (tehát itt nem azokról a plasztikus értelemben vett õstermelõkrõl van szó, akik jelentõs részben saját, családi szükségletre termelnek, s csak a felesleget értékesítik), azok nagyrészt mentesülnek e befizetési kötelmek alól, illetve számukra lényegesen kedvezõbb szabályok vannak életben.
Az árutermelõ õstermelõk járulékfizetési kötelezettségét a közelmúltban megváltoztató törvények alapján ez a kör az átlagosnál még mindig lényegesen kisebb járulékfizetési terheket visel, de az egészségbiztosításban mégis azonos ellátásban részesülnek, nyugdíjjogosultságuk mértéke pedig arányosnak mondható a teljesített befizetéssel.
Nemcsak az õstermelõk járulékfizetési kötelezettségeit szigorította 2006 õszén a Parlament, hanem a társas vállalkozások, illetve az általuk foglalkoztatottak adó- és járulékterheit is. Ezekbõl a megszorításokból adódóan ágazatainkban mintegy 20 milliárd forint többlet befizetési teher keletkezett 2007-tõl. A két szektor közötti elvonási aránytalanságokat jól tükrözi, hogy magukban ezek a többletterhek is jelentõsen meghaladják az õstermelõi szektor által teljesített összes központi befizetés mértékét.
A gazdasági társaságokban, szövetkezetekben legálisan foglalkoztatott - az árutermelõ õstermelõvel, családi gazdálkodóval azonos mezõgazdasági munkát végzõ - egy dolgozóra jutóan 400 ezer forint adót, s egyéb adó jellegû befizetést, illetve csaknem 500 ezer forint járulékot, hozzájárulást fizet be a mezõgazdasági munkáltató egy naptári év alatt a központi költségvetésbe, illetve a társadalombiztosítási alapokba.
Ezen egy dolgozóra jutó, évente 900 ezer forinton felül - egy átlagos jövedelmû dolgozótól - további 500 ezer forintot vonnak le évente, felét személyi jövedelemadóra, másik felét társadalombiztosítási járulékok formájában.
Tehát minden, a mezõgazdaságban legálisan foglalkoztatott egy dolgozó után egy évben 1,4 millió forint központi befizetés keletkezik.
Egy átlagos árutermelõ õstermelõ esetében az éves szintû adó- és járulékfizetési kötelezettség mintegy 250 ezer forintra tehetõ.
A szektorok közötti megkülönböztetéseket összesítve - a 2007. évi elvonási- és járulékfizetési szintek mellett - 130 md forintot meghaladó a társas vállalkozásokat, az azokban legálisan dolgozókat terhelõ többletköltség.
Ugyanekkora, illetve ehhez közelítõ mértékû volt az elmúlt tíz évben a két szektor közötti évenkénti elvonási különbözet. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedben - ma értéken számolva - mintegy 1000 md forint elõnyt jelentett az egyéni mezõgazdaság árutermelõ õstermelõi szektorában.
Ezek a különbözõ feltételek alapjában borítják fel az ágazat szereplõi közötti versenysemlegességet. Az adó- és járulékfizetés szempontjából jelentõsen kedvezményezett szektor - más tényezõk miatt is - kedvezõbb helyzetben van.
Az egyéni vállalkozások által használt föld jobb termõképességû, mint a társas vállalkozásoknak bérbe adott; a földbérlet aránya az egyéni vállalkozásoknál kisebb, a társas vállalkozásoknál a bérleti díjfizetési kötelezettség igen jelentõs és folyamatosan emelkedõ költségtétel; a normatív támogatásokat az ágazat szereplõi a vállalkozási formától függetlenül kapják; egyes támogatási címek esetében (például a szaktanácsadási a méret növekedésével fajlagosan csökkenõ, valamint egyes környezetvédelmi támogatásoknál, illetve a "a fiatal gazdák", a fejlesztési támogatásoknál) elõnyt élveznek.
5. A hitelállomány alakulása
2004 végén a mezõgazdasági vállalkozások hitelállománya minden korábbi szintnél magasabb volt. Az ágazat kamattámogatásban részesülõ hitelei 2004. december 31-én meghaladták a 460 milliárd forintot. Az éven belüli támogatott hitelállomány alig 10 milliárd forint, azaz 2 %-os arányú volt. Természetesen a támogatott hiteleken kívül más, kamattámogatásban nem részesülõ, jellemzõen éven belüli hiteleket is kénytelenek voltak felvenni a vállalkozások, s ezekkel együtt az összes hitelösszeg meghaladhatta a 600 milliárd forintot. Még így is - különösen a korábbi évekhez mérten - kiemelkedõen kedvezõ volt a rövid- és hosszú lejáratú hitelek aránya.
2004 óta nincs lehetõségük az ágazat vállalkozásainak arra, hogy akár forgóeszköz ellátásuk zavartalan biztosításához, akár fejlesztéseikhez kamattámogatott hitelt vegyenek fel. Jórészt még a csatlakozás elõtt felvett éven túli forgóeszköz- és fejlesztési hitelek jelentõs ütemû visszafizetésével, valamint az aszály- és az Agrár Európa Terv hitelek törlesztésével 2005-ben mintegy 60, 2006-ban újabb 100 milliárd forinttal csökkent a kamattámogatott hitelek állománya.
2006 végére 300 milliárd forintra, a 2004. évinek kevesebb, mint kétharmadára apadt így a támogatott, hosszú lejáratú hitelek állománya.
Az eredeti hiteltörlesztési "menetrend" szerint a törlesztés üteme a megvalósultnál jelentõsen nagyobb lett volna, amennyiben az Agrár Európa Terv hitelek esetében nem sikerült volna elérni a plusz egy év törlesztési moratóriumot és az aszályhitelek futamidejének jelentõs meghosszabbítását. A 2006-ban megvalósult kereken 100 milliárd forint összegû hitel visszafizetés jelentõs terhet rótt a vállalkozásokra.
Ismeretes, hogy (2004 helyett) csak a 2005. évi nemzeti költségvetésben teremtette meg a Parlament a 2004. évi top up támogatások fedezetét. Ettõl kezdve az egy éves késés minden évben kísért. Ennek hatását fokozza, hogy 2006. év végén, 2007 elején harmadszor ismétlõdött meg az egységes területalapú támogatások kifizetésének elhúzódása, ami leginkább a több fizikai blokkal rendelkezõket érintette. A társas vállalkozások jelentõs része önhibáján kívül csak az ígért idõponthoz képest hónapokkal késõbb kapja meg a támogatást, s emiatt éven belüli, piaci kamatozású áthidaló hitel felvételére kényszerül.
A mezõgazdasági vállalkozások újabb hitelfelvételre kényszerülnek, amennyiben utófinanszírozott EMVA forrásokat kívánnak igénybe venni fejlesztéseik megvalósításához. Ez esetben a támogatási hányadot is saját forrásból kell biztosítaniuk.
Nehezíti a vállalkozások helyzetét, hogy a fejlesztésekre fordítható új hitelek fedezetéül - a meglévõ hitelállomány, a vállalkozások eszközállományának megterheltsége miatt - jószerivel csak a megvalósuló fejlesztések szolgálhatnak.
6. Beruházás, fejlesztés
A csatlakozásunkat megelõzõ két évben valamelyest sikerült csökkenteni az Unióval szemben fennálló igen jelentõs technikai elmaradásunkat. Ezekben az években jelentõsen megújult a - jellemzõen a növénytermelést szolgáló - gépállomány. Egyidejûleg a vállalkozások nagy részénél olyan mértékû "túlkapacitás" jött létre - jellemzõen a kisebb és közepes méretû vállalkozások körében -, ami messze meghaladja e vállalkozások tényleges igényét és számos esetben növeli a számla nélküli szolgáltatásokat.
Az állattartó épületek és más a gazdálkodást szolgáló építmények korszerûsítése terén megmaradt a jelentõs lemaradás.
A csatlakozás után támogatott fejlesztési forrásra csak a SAPARD és AVOP programok (s kisebb részt az NVT) keretében számíthattak a mezõgazdasági vállalkozások. A SAPARD és az AVOP keretében 65, illetve 110 milliárd forint összegû támogatásra kötöttek szerzõdést a vállalkozásokkal.
A fejlesztésekre vonatkozó jogszabályok alapvetõen az EU 15-ök körülményeire és viszonyaira kerültek kidolgozásra. A csatlakozás után a rendszer adaptálására került sor az EU 10-ek számára. A 10-ekre is alkalmazott, a mezõgazdaság mûszaki fejlesztésére megállapított források csökkentése, a vidékfejlesztési kereteken belül a környezetvédelmi, szociális célú támogatások részarányának növelése elhibázott, hiszen eltérõ fejlõdési fázisban vannak a két csoport mezõgazdasági termelõi. A nagyarányú, gazdaságilag improduktív beruházások, fejlesztések és gazdálkodási módszerek megvalósításának erõsítése jelentõs teherrel és nagy jövõbeli kockázattal bír, mert elvonja a forrásokat az elmaradt fejlesztések pótlásától. Ezt a folyamatot nemzeti korrekciókkal, rendkívül heves viták során, jelentõs támogatási összegeknek a termelésfejlesztési célokra történõ átcsoportosításával, kismértékben sikerült módosítani.
A SAPARD és az AVOP monitoring bizottságokban folyamatosan kezdeményeztük a tagszervezetek érdeke szerinti célokra felhasználható támogatások arányának növelését (életképességi kritérium emelése, forrásallokáció a növénytermesztés és az állattenyésztés építési beruházásaihoz).
Az AVOP esetében is sikerült elérni, hogy a támogatási célok között a termelés hatékonyságát növelõ mezõgazdasági- és halászati beruházások tették ki a kötelezettségvállalások kereken 60 %-át. A mezõgazdasági termékfeldolgozás 15 %-os, a mezõgazdasági infrastruktúra fejlesztése 12 %-os arányban részesült a forrásokból.
Az AVOP csak a SAPARD pályázatok beadási idõszakának lezárulta után, azaz késéssel indulhatott, s emiatt csak 2004 végén kezdõdhetett meg a pályázatok feldolgozása. A SAPARD-ra az utolsó hónapokban beérkezett és elutasított pályázati kérelmeket - ezek túlnyomórészt gépbeszerzése irányultak - tömegesen az AVOP keretében nyújtották be. Ágazataink vállalkozásainak "fejlesztés éhségét" jól mutatja, hogy a géppályázatokat még 2004-ben, a legfontosabb más címekre beadható pályázatokat pedig 2005. március végén felfüggesztették.
Ebbe a körbe tartozott - a MOSZ koordinációjával megvalósult - gabonatároló építési program. Az ennek keretében beadott csaknem 60 pályázat alapján túlnyomórészt megvalósultak a tárolók. A beruházások értéke mintegy 13, s a hozzájuk felhasznált támogatás 5,4 milliárd forint volt.
A vállalkozások állattenyésztési, környezetvédelmi és állatjóléti, -higiéniai intézkedéseket szolgáló beruházásaira részben az AVOP, részben az NVT forrásai szolgáltak. A vállalkozások állatlétszáma döntötte el, hogy melyik programban vehetnek részt. Elhibázott volt, s többszöri MOSZ kezdeményezés ellenére nem korrigálták azt a kormányzati döntést, amely a társas vállalkozások számára lehetetlenné tette e források elérését.
A mezõgazdaság mûszaki fejlesztése területén, sem a gazdaságilag szükséges, sem a jogszabályilag elõírt beruházások nem készülhettek el idõben. A növénytermesztés részleges felzárkózása mellett idõben nehezen pótolható fejlesztések maradtak el az állattenyésztés és a kertészeti ágazatok területén, mert sem jövedelmi ágon, sem támogatásokból nem állt rendelkezésre a szükséges forrás.
Ebbõl adódik ezen a területen az a rendkívüli lemaradás, amelyet az EMVA forrásaira támaszkodva 2008. április 30-ig kellene behozniuk állattenyésztõ vállalkozásainknak.
Összességében megállapítható, hogy 2005-ben és 2006-ban a fejlesztési programok elhúzódása miatt a beruházási színvonal kismértékben elmaradt a csatlakozást megelõzõ viszonylagosan magas szinttõl.
A fejlesztésekre fordítható uniós források és a felhasználásukat közvetítõ feltételrendszer nem bizonyult elegendõnek és alkalmasnak a mezõgazdasági termelõk hátrányos mûszaki helyzetének javításához. Szinte megoldhatatlan gondot okozhat a keresztmegfeleléshez, a jogszabályok elõírásainak teljesítéséhez szükséges, többletjövedelmet nem eredményezõ környezetvédelmi, állatjóléti beruházások jogszabályi határidõkben rögzített teljesítése.
7. Támogatás (2004-2006)
Az Unióhoz való csatlakozásunk elõtt a magyar mezõgazdaság támogatottsági szintje nem érte el a 20 %-ot, míg az EU 15-öké meghaladta a 40 %-ot. Ez a tág támogatási olló záródott (2007-ben kb. 25% : 40%), de a záródás erõteljesebb lehetett volna, ha a költségvetési helyzet miatt nem csökkentik az agrárbüdzsét is. Ennek következtében nemcsak a notifikált nemzeti támogatások címei és mértékei csökkentek, hanem a csatlakozáskor kialkudott - a MOSZ és a MAK kezdeményezésére országgyûlési határozatban rögzített -, elméletileg az uniós támogatási szint 30 %-ában meghatározott nemzeti kiegészítés (top up) szintje is "lefaragásra" került már 2006-ban (és 2007-re is). Ez azt jelentette, hogy a 2004. és 2005. évekre évente kifizetett mintegy 90 milliárd forint összegû top up támogatás helyett 2006-ra (és 2007-re) 78 milliárd forint a tényleges (illetve tervezett) top up kifizetés.
Pedig a jelentõs fejlesztési programok (SAPARD, AVOP) intézkedéseinek késve történt meghirdetése és elhúzódó megvalósulásuk miatt 2004-ben és 2005-ben nem lökésszerûen jelentkezett az e programok alapján indított fejlesztések megvalósításához szükséges nemzeti forráshányad biztosításának igénye. (Az egyes programok "csúcskifizetési" éve a SAPARD esetében csak a 2005. év, az AVOP-nál csak a 2006. év volt, az NVT-nél csak a 2007. év lesz.)
A tisztán nemzeti forrásokból fizethetõ támogatások fedezetét könnyebben elõ lehetett volna teremteni, ha Magyarország a csatlakozáskor élt volna azzal a lehetõséggel, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervre elõirányzott támogatástömeg mintegy 20 %-a nemzeti támogatási forrásként legyen felhasználható. Mivel ezzel a lehetõséggel nem éltünk, így évente külön kellett kérnünk az átcsoportosítást, de kérelmünket csak két évre hagyták jóvá. Az így átcsoportosított 20 milliárd forintot meghaladó támogatási összeg segítette az egyre szûkülõ nemzeti támogatási forrásigény fedezetének megteremtését.
Vitathatatlan tény, hogy elsõ három uniós évünkben a vállalkozásokhoz eljutott támogatások jelentõs mértékben emelkedtek. Az egyes években történt kifizetések azonban egyenlõtlenül alakultak. 2004-ben az elõzõ évitõl több mint 100 milliárd forinttal elmaradó összegû, összesen 160 milliárd forint támogatást fizettek ki ágazatainkban. 2005-ben az (elõzõ évrõl) elmaradt több mint 100 milliárd forint kifizetése miatt 400 milliárd forint a támogatási összeg, s 2006-ban - az elõzetes adatok szerint - ezt is meghaladó mértékû. Az egyes évek támogatási mértékeinek összemérhetõségét nemcsak az nehezíti meg nagyon, hogy egyik évrõl a másikra jelentõs áthúzódások voltak, hanem az is, hogy az Unió által társfinanszírozott fejlesztési programokra, illetve a "piaci" támogatások címén mekkora összegek kerültek kifizetésre.
2005 és 2007 között a csatlakozási szerzõdésünk szerinti mértékben, évente 5-5 % ponttal emelkedhet az uniós területalapú támogatás összege. Ez a tényezõ és a fejlesztési programokhoz, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervhez biztosított uniós társfinanszírozás évrõl-évre növekvõ összege garantálta azt, hogy az uniós támogatások összege arányában egyre jobban meghaladja a nemzeti támogatás összegét.
Az agrár-és vidékfejlesztési támogatásoknál az uniós, illetve a nemzeti források aránya - az évek közötti torzító hatás kiszûrése után - a következõk szerint alakult: 2004-ben még a nemzeti támogatás volt túlsúlyban, az uniós ennek alig 90 %-a volt, 2005-ben és 2006-ban az uniótól származó támogatás már 10, illetve 50 %-kal meghaladta a nemzeti támogatás összegét, s 2007-ben (az AVOP-NVT determinációk és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program indulása miatt) várhatóan már több mint kétszeres lesz az uniótól érkezõ támogatások aránya.
2004-ben, elsõ uniós évünkben sokkolta a mezõgazdasági vállalkozásokat, hogy a beígért közel 300 milliárd forint támogatás helyett 160 milliárd forint került kifizetésre. Beigazolódott a MOSZ-nak a 2004. évi Kongresszuson is képviselt véleménye, mely szerint a 2004. évi top up támogatások forrásait 2004-re nem tervezték meg, azokat csak a 2005. évi költségvetési törvény tartalmazta. Az emiatt keletkezett feszültséget az tompította némileg, hogy 2004 elsõ félévében "meghitelezték" a top up támogatás felét.
A társas vállalkozásokat és a nagyobb földterületen gazdálkodókat rendkívül hátrányosan érintette, hogy 2004-2006-ban minden évben, egyrészt ismétlõdõ okok (notórius túligénylõk, technikai gondok, vis-maior bejelentések, az ellenõrzések elhúzódása), másrészt újabb problémák (2006-ban az új FÖMI térképek) miatt a több fizikai blokkban támogatott területtel rendelkezõk vétlenségük esetén sem kapják meg a megígért idõben a "jó" blokkjaik után járó támogatást.
Ezt a MOSZ elfogadhatatlan és méltánytalan eljárásnak tartja, amelyet a tárca vezetõi ígéretük ellenére sem oldottak meg.
A jelzett okok vezettek a 2005. év eleji agrár-demonstrációkhoz, melyben szervezetten a MOSZ tagszervezetei nem vettek részt, de a kifogások egy részével egyetértve, a minisztérium és a más (köztük a demonstráló) érdekképviseletek vezetõivel folytatott tárgyalásokon a MOSZ által javasolt megoldások (aszályhitel futamidõ meghosszabbítása, Agrár Európa Terv hitelfizetési moratórium egy évvel történõ megtoldása) kerültek elfogadásra és végrehajtásra.
Megállapítható, hogy a társfinanszírozás és a nemzeti kiegészítés forrásigénye a költségvetést mind a közvetlen támogatások, mind a vidékfejlesztési támogatások esetében leterheli. A maradék forrás elégtelen azoknak az ágazatoknak (sertés, baromfi, zöldség-gyümölcs, szõlõ) az egyensúlyban tartásához, életben maradásához, amelyeknek hosszú távú megmaradása a KAP reformjának megvalósulása után kialakuló (várhatóan) kiegyensúlyozottabb versenyhelyzetben érdekünkben állna.
A termelõi szervezetek és szervezõdések a KAP szabályai alapján támogathatóak. A gyakorlat szerint a támogatások elsõsorban a kistermelõk összefogását segítik. Sajnálatos, hogy a nagyobb piaci súllyal rendelkezõ és érdemi addicionális jövedelmet elérõ társas gazdaságok szervezõdéseinek kialakítását és összefogásának elõsegítését nem preferálták. Ezért az EU 15-ök gyakorlatában az elmúlt három évtizedben kialakult termelõi, feldolgozói szervezetek által a termelõknek nyújtott elõnyöket - megfelelõ szervezeteik hiányában és megfelelõ támogatás híján - a magyar termelõk általában nem élvezhetik.
8. A közösségi agrárpolitika fõbb tapasztalatai, 2007-2009 közötti és 2009 utáni várható hatásai
A csatlakozástól eltelt idõszak agrárpolitikáját elsõsorban a KAP határozta meg a közvetlen támogatások, az ágazati támogatások és a vidékfejlesztési politikákon keresztül. A csatlakozás idõpontjától alapvetõen megváltozott a kereskedelmi környezet is.
A KAP alkalmazása nem segítette elõ a magyar mezõgazdaság kiegyensúlyozott, arányos fejlõdését, a korábbi évekhez képest nõtt a szántóföldi növénytermesztés és tovább csökkent az állattenyésztés valamint a kertészeti ágazatok aránya.
Az elõállított termékvolumen még így is meghaladta a belföldi igényeket és ennek a többletnek az értékesítése egyes termékek esetében nehézségekbe ütközött az Unión belül.
A KAP reformja értelmében csökkentették vagy megszüntették az intézményes árakat (cukor, tej), ezzel párhuzamosan liberalizálták az importszabályozást, a magyar élelmiszerbiztonsági, állat- és növény-egészségügyi, valamint pénzügyi hatóságok mûködésének eredménytelensége miatt jelentõs piaci árcsökkenés következett be. Az árcsökkenéseket csak meghatározott ágazatok esetében kompenzálták jövedelemkiegészítõ támogatásokkal, és az ilyen támogatásokat igényelni csak szerény mértékben képes gazdálkodók helyzete kilátástalanná vált.
A fejlesztésekre vonatkozó jogszabályok alapvetõen az EU 15-ök körülményeire és érdekviszonyaira kerültek kidolgozásra. Ez a rendszer került adaptálásra a csatlakozás után Magyarországon is.
Jelentõsen eltér egymástól a két csoport tõke- és eszközellátottsága, piaci kapcsolatrendszere és termelõi szervezeteinek súlya, ezért érthetõ, hogy a vidékfejlesztésben nálunk nagyobb arányú igény fogalmazódik meg a mezõgazdaság versenyképességének javítását célzó fejlesztések iránt.
A környezetvédelmi támogatások magas szintje iránti igényt az alapozza meg, hogy az elmúlt idõszakban minimális jövedelem képzõdött, különösen az állattenyésztési ágazatokban és nem valósulhattak meg olyan gazdaságilag improduktív beruházások és fejlesztések, amelyek szükségesek a kötelezettségek teljesítéséhez. Ennek pótlására rendkívül szoros a határidõ és ez az eddigi gyakorlattól eltérõ jogszabályalkotást és koordinációt követel meg.
Az élelmiszerbiztonsági, állat- és növény-egészségügyi valamint fogyasztóvédelmi területeken az EU-tól kötelezõen átvett jogi szabályozás hatására fellazult a korábbi megbízható és szigorú magyar szabályozás, és a robbanásszerûen megnõtt áruforgalom szinte lehetetlenné tette a jogszabályokat sértõ forgalmazás felderítését. Ezt a helyzetet kihasználják a jogszabályt tudatosan és szervezetten megsértõ gazdasági szereplõk.
A kialakult helyzetben különös jelentõséggel bír a közvetlen támogatási rendszerek jogszabályokban elõírt kötelezõ átalakítása.
Magyarországon a Bizottság irányítása alapján a top up rendszerünket, úgy kell átalakítani 2007-tõl, hogy abban az SPS rendszerre elõírt mértékig alkalmazhatóak a termeléshez kötött nemzeti kiegészítõ támogatások.
A top up rendszer 2007. évi átalakítása egyfajta átmenetet jelent az egységes gazdaságtámogatási rendszerre, determinálhatja az SPS-ben alkalmazandó választási lehetõséget, történelmi bázist.
Az egységes gazdaságtámogatási rendszer (SPS) kialakítása során választhatunk a tisztán regionális, átalánytípusú vagy az üzemek és ágazatok eltérõ adottságait figyelembe vevõ, üzemsoros támogatásokkal kombinált vegyes rendszer között. Az SPS rendszert 2008-2011 között vezethetjük be. A 2007-es top up rendszer átalakítás miatt eredményes lehet az SPS 2009. évi bevezetése.
A referencia idõszak megválasztásában alapvetõ szempont a befejezett idõszak, azzal a kiegészítéssel, hogy a lehetséges és szükséges korrekciók a 2006. december 31-i állapotnak megfelelõen megtörténjenek.
Ebben a rendszerben a támogatási jogosultság kiterjeszthetõ a szántóföldi zöldség- és gyümölcs, valamint az étkezési burgonya területekre.
Nemzeti hatáskörben eldöntendõ kérdés, hogy a szántó- és gyepterületek támogatása differenciált mértékû legyen. A gyepterületekre vonatkozó támogatási jogosultságok aktiválását állattartáshoz kell kötni.
A nemzeti tartalék mértékét úgy kell meghatározni, hogy abból a jelenleg nemzeti kiegészítõ támogatást élvezõ ágazatok üzemsorosan juthassanak támogatási jogosultsághoz.
A közös agrárpolitika 2003-as reformja, az egyes termékpályák átalakítása és a félidei felülvizsgálat várható intézkedései elkerülhetetlenné teszik a hagyományos európai mezõgazdasági modell teljes átértékelését. A közös agrárpolitika olyan, az eddigi termelõi szemlélet helyét átvevõ alternatívát kínál a gazdálkodóknak, amely átmenetileg mezõgazdasági termelés folytatása nélküli, lényegében tényleges munka nélküli megélhetést biztosít.
Az elkerülhetetlennek látszó gyökeres átalakítás a jövõben nem egyszerû átvételt, alkalmazkodást igényel, hanem értékválasztásra kényszeríti a magyar agráriumot. Az átalakítás célja és (az új rendszert alkalmazó tagállamokban már látható) eredménye a termelés csökkenése, ami azonban - kiegészítve az erõsödõ vidékfejlesztési támogatásokkal - nem veszélyezteti a régi tagállamokban egyébként is csekély arányt jelentõ agrárnépesség megélhetését.
A magyar agrárium számára ez a fejlesztés és termelés visszafogás nem lehet alternatíva. Magyarországnak adottságai kihasználásához, a magyar árutermelõ mezõgazdaság versenyképességének javításához meg kell szereznie a szükséges forrásokat, s ezt a nemzeti agrárpolitikának is elõ kell segítenie.
9. Agrár-külkereskedelem
A nemzetgazdaság meghatározó makro-mutatóinak jelentõs mértékben kell javulniuk ahhoz, hogy a maastrichti kritériumokat teljesíteni tudjuk. Ezek között meghatározó jelentõségû a fizetési- és a külkereskedelmi mérleg egyensúlyunk javítása. Külkereskedelmi egyenlegünket a rendszerváltás óta eltelt idõszakban is - a gazdaság termelõi ágai közül egyedülállóan - az agrárgazdaság állandó pozitív egyenlege folyamatosan javította.
Ez természetesen pozitív volt az elmúlt három évben is, s 2006-ban várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd dollárt (az 1 milliárd eurót).
Ágazataink helyzetének stabilizálása ilyen vagy ennél nagyobb mértékû kiviteli többlettel járulhatna hozzá a gazdaság konszolidációs folyamatához.
A csatlakozás utáni idõszakban mindhárom évben szisztematikus piacbõvítés volt. A 2006. évi kivitelünk dollárban mért értéke 2003-hoz képest több mint 50 %-kal bõvült, de euróban számítva is több mint 25 %-os a növekedés. Behozatalunk gyorsabban emelkedett, a 2003. évi szintnek a duplája 2006-ban!
A piacnyitás tehát nemcsak az exportlehetõségeinket javította, hanem drasztikus importbõvülést hozott. Exportunk több mint kétharmada az Unió piacaira ment, de importunk 90 %-a az Unióból (vagyis uniós feladó országból) származik.
A piacnyitás következtében, felkészületlenségünk miatt (gazdasági szereplõk, kormányzat egyaránt) mind a régi, de fõként a velünk együtt csatlakozó országokkal szemben a hazai piacokon pozíciót vesztettünk.
Az Unióba irányuló kiviteli többletünk megcsappant és a velünk együtt csatlakozókkal szemben (Lengyelország, Szlovákia) negatív az agrárkereskedelmi mérlegünk.
A "harmadik" országokba történõ kiviteli többletünket elsõsorban az utóbbi évek kedvezõ idõjárása tette lehetõvé, melyben különösen jelentõs a megnõtt gabonakivitel.
10. A nemzeti agrárpolitika alakítása
A MOSZ kongresszusa javaslatokat fogalmazott meg a nemzeti agrárpolitika és szabályozás alakítására, az ágazat szorító problémáinak rendezésére, a stabilizáció és a továbblépés érdekében szükséges intézkedésekre.
A MOSZ ennek szellemében fogalmazta meg az agrárpolitikai javaslatait a 2006. évi országgyûlési választások utáni kormányzati idõszakra.
A javaslat bevezetõjében leszögezte, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikája meghatározza ugyan a tagállamok mozgásterét, de ez nem menti fel a magyar kormányt az ország mezõgazdasága, az agrárnépesség jövõjének alakulásáért való felelõsség alól. A kormányprogramhoz a MOSZ konkrét javaslatokat tett
- a termõfölddel;
- a foglalkoztatással;
- az agrárpiacok fejlesztésével, védelmével;
- a termelési szerkezet változtatásával, a megújuló energia elõállításával és felhasználásával;
- az EU és nemzeti támogatásokkal;
- a hatósági elõírásokkal és eljárásokkal;
- a várható generációváltással
kapcsolatban.
A javaslatok címzettje a Kormány, illetve az agrárkormányzat, de azok értelemszerûen feladatot és követelményeket fogalmaztak meg az ágazat szereplõi és az érdekképviselet számára is.
A választások óta eltelt idõben a javaslatokban érintett kérdések többségében nem történt értékelhetõ elõrelépés vagy változás, azért szükségesnek látjuk, hogy a Közgyûlés állásfoglalásában - az elõterjesztés háttéranyagában foglaltakra figyelemmel - megerõsítse azokat.