2022. szeptember 8-i aktuális piaci árinformációk

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége Tisztelt Látogató! A MOSZ honlapja hamarosan megújul! A tartalmak a megszokott helyen és módon elérhetőek maradnak és addig is frissülnek. Reméljük, hogy a későbbiekben is olvasóink között üdvözölhetjük!

Megjegyzés: Augusztus 2.-án informáltuk tagjainkat elektronikus hírlevélben, hogy mit tanácsol a minisztérium a biztostókkal való sikeres együttműködés érdekében. Az ebben leírtakat támasztja alá (mintaterület meghagyás) a BAZ megyei visszajelzés is mely szerint: Biztosító állásfoglalás: nem kér hasznosítási irány megjelölést . Bejelentést követően 4 nap után meg lehet kezdeni a silózást , mintaterület meghagyás mellett.
Békés megyében a még megmaradt területeken Kukoricában 1,5 – 5 t/ha közötti, napraforgóban 1 – 2,5 t/ha közötti (táblaszinten) a terméskilátás. Mára már az aszály egyre inkább jelentkezik a nyugati országrészen is.

Megjegyzés: A június elején esett csapadék több régiót ismét elkerült, ami tovább súlyosbította a kialakult aszályhelyzetet. Békés, Borsod, Hajdú és Szabolcs megyéből továbbra is olyan jelzéseket kaptunk, hogy pár milliméter csapadék hullott csak ezekben a megyékben egy-két lokális régiót kivéve. Az öntözési lehetőség hiánya, valamint az év során tapasztalt csapadékszegény időjárás miatt az őszi növények helyenként kipusztultak és a kalászosoknál már a kombájnok elkezdték a munkát. Keleti régióban jelentős búzatermés kiesésről tájékoztattak tagszervezeteink.