Meghívó sajtótájékoztatóra

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöksége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy – az érdekképviselet hagyományait folytatva – felhívással fordul az országgyűlési választásokon várhatóan országos listát állító pártokhoz annak érdekében, hogy segítse a választások után megalakuló kormány agrár- és vidékfejlesztési politikájának kialakítását. A „Milyen agrárpolitikát akarunk” címet viselő dokumentum megküldésre került az érintett pártok vezetőinek és ismert szakértőinek.

A mezőgazdaság helyzetének értékelését és a változtatásokra vonatkozó javaslatokat tartalmazó dokumentum ismertetésére ezúton meghívjuk a sajtó képviselőit. A tájékoztatót

 

Nagy Tamás, a MOSZ elnöke tartja,

2014. március 6-án, 11 órai kezdettel

a MOSZ székházában. (Budapest, XII. kerület, Istenhegyi út 59-61.)

 

A rendezvényen átadjuk a pártoknak megküldött dokumentumból a sajtó részére készített kivonatot.

A tájékoztatóra ezúton tisztelettel meghívjuk, kérjük a szíves részvételét.

Budapest, 2014. március 4.

 

MOSZ sajtó

További információ kérhető:

dr. Filipsz László

06-1-224-7081

 

dr. Máhr András

06-1-224-7403