Sajtóközlemény - A MOSZ tiltakozik Orbán Viktor nyilatkozata ellen

Orbán Viktor miniszterelnök az új Agrárkamarával való együttműködéséről szóló megállapodás aláírása után megerősítette korábbi nyilatkozatát, hogy a kormány célja – „miután megnyert minden fontos agrárcsatát” - a magyar agrárium struktúrájának olyan átalakítása, amiben a jelenlegi ötven százalékról húsz százalékra szorítják le a „nagybirtokok” arányát.


Az ötven százalék ma is csak a termőföld használatából való részesedésre igaz, mert egyébként a mezőgazdasági árutermelés zömét – így különösen az állati termékeket – a társas gazdaságok állítják elő. A termőföld használatából való részesedésük csökkentésére és ezzel persze az árutermelés csökkentésére már készen áll az eszköz, az elfogadás előtt álló törvény a termőföldek tulajdonához és használatához jutás szabályozásáról, ami lényegében az állam akaratától teszi függővé, hogy ki juthat a termőföld használatához. A szabályok a társas vállalkozások számára a jövőben szinte elérhetetlenné teszik a földet, így csak idő kérdése, hogy mikor szorulnak ki a termelésből.


A MOSZ véleménye szerint a demokratikus jogállamban nem lehetne törvénnyel eldönteni, hogy a gazdaság melyik szereplője kap esélyt a működésre és melyiknek nincs helye tovább. A történelem beigazolta, hogy az irányított átalakítás hosszú távon soha nem működőképes és csak jelentős károkkal lehet visszatérni a gazdasági realitásokhoz.


Új elem a miniszterelnök nyilatkozatában, hogy a húsz százaléknyi „nagyüzem” sem a vállalkozói szférához tartozna, hanem „jellemzően” állami tulajdonban álló mintagazdaságként működnének. A mezőgazdaság eddigi feldarabolása, „kisgazdásítása” mellett tehát megjelent a centralizálás, az államosítás szándéka is. Mivel ma Magyarországon igazi nagyüzemnek csak a volt állami gazdaságok privatizált utódai számíthatnak, amelyek közül egy tucatnyinak az előző Orbán kormány adta ötven évre az általuk használt földet, kérdéses, hogy miként és milyen áron lehet ezekből ismét állami tulajdon?


A ma működő társas vállalkozások többsége – a korábbi termelőszövetkezetek utódai vagy inkább maradékai – messze vannak attól, hogy nagyüzemnek legyenek tekinthetők, így egyértelmű, hogy a miniszterelnöknek nem a méretükkel, hanem a működési formájukkal, a társas gazdálkodási formával van baja.


Az üzenet világos! A családi gazdálkodás illúziójára épülő és az állami tulajdonú nagyüzemekkel irányított mezőgazdaságban nincs helye a valódi versenyszférának, még kevésbé a sikeres múltra emlékeztető vállalkozásoknak. Egyelőre sikeresen begyúrták őket – elsősorban tagdíjfizetőként – a kormány stratégiáját az elnökének nyilatkozata szerint lelkesen támogató Agrárkamarába. A MOSZ, mint a társas vállalkozások érdekképviselete, a kormány politikai felelősségére figyelmeztetve tiltakozik a tagszervezetei jövőjét, a tulajdonosaik és alkalmazottaik megélhetését veszélyeztető erőszakos átalakítási szándékok és deklarációk ellen.


Budapest,  2013. június 18.                                                                                       MOSZ Sajtó


További információ:


Dr. Máhr András főtitkárhelyettes                                                         Dr. Filipsz László titkár

tel: 1-312-0525                                                                                                tel: 1-224-7081