Csak a parasztoknak nem adnak - MOSZ sajtóközlemény

A két agrárbürokrácia felosztotta egymás közt azt a két évet, amit az új agrártámogatási rendszer előkészítésére vezettek be, olvasható ki az EU Bizottság december 16-án közreadott dokumentumából.

 

Csak arra nem adtak időt, hogy a termelő is felkészüljön a klímavédelmi követelmények adta feladatokra.

A dokumentum szerint 2021. december 31-ig a magyar agrárirányítás kidolgozza a stratégiáját, amelyik megszabja, hogy 2023-tól milyen követelmények teljesítéséhez köti az EU támogatások kifizetését.

A második évet az EU agrárbürokráciája kéri magának és azt ígéri, hogy 2022. december 31-ig jóváhagyja a tagországok által benyújtott intézkedési terveket, a „stratégiát”. És a termelő? 2023. január 1-jén magyar jogszabályokban meghirdetve megjelennek gazdálkodók által teljesítendő feladatok.

Nehéz nem teljes egészében szakmaiatlannak nevezni a koncepciót, hiszen az ágazatirányítás Brüsszeltől-Budapestig mondott itt csődöt. Január 1.-jével vezetik be az új szabályokat, miközben akinek egy kis köze van a földhöz tudja, hogy a következő év gazdálkodása már a nyári aratás után elkezdődik. A vetési tervekhez tápanyaggazdálkodási és növényvédelmi terveket készítenek, melyekhez mind inputanyagbeszerzés kapcsolódik, szerződéseket kell kötni a felvásárlókkal.

Ezek után közre adni, hogy mit kellett vagy nem kellett volna csinálni azon kívül, hogy méltatlan kezelése a földművelőknek, még a nemes – agrárkörnyezetvédelmi - célkitűzések sem teljesíthetők. És ha érdekelné egyáltalán a döntéshozókat - a gazdálkodó meg elesik a támogatástól.

Nem csak az agrárismeretek hiánya villan ki e fontos dokumentumból, hanem az EU-ban intézményesített terminológia is elsikkad. A gazdasági év ugyanis októberben kezdődik, nem január 1.-jén.

Ezt az időtervet felül kell vizsgálni.

Vagy ha ez nem vállalható, akkor kármentésként hazai hatáskörben is lehet valamit javítani a kialakult helyzeten.

A MOSZ javaslatot tesz erre az Agrárminisztériumnak és annak végrehajtásában is szerepet vállal a parasztok érdekében.

Budapest, 2021. január 8.