2005-ben ennél már kevesebbért tüntettek a gazdák a Hősök terén

A Miniszterelnökség a kifizetési rendszer átalakításakor (MVH megszüntetés) azt ígérte, nem fognak csúszni a támogatások, a termelők érdeke az első. Nem így lett.

A mai napig több tízezer termelő van, aki várja jogos támogatását. Különösen nagy a lemaradás a zöldítési és az egyes termeléshez kötött támogatások kifizetésében, az előlegen kívül, az AKG-ből semmit sem fizettek ki. A támogatások késedelme miatt 2005 február elején már utcára vonultak a termelők, pedig fele ekkorra csúszás sem volt.  Akkor április végéig minden támogatás kifizetésre került. Most már május közepe van, s még mindig közel százmilliárd forinttal tartozik az állam a termelőknek. A pénzre pedig nagy szükség lenne. A gazdák egy jelentős része a tavaszi munkálatokat támogatások fedezete mellett, hitelből szokta finanszírozni. Mivel a támogatás nem érkezett meg, a hitelek sem újíthatók meg.  A csúszás mérleg elszámolási problémákat is okoz, hiszen a mérlegzárásig a maradéktalanul meg nem kapott közvetlen támogatásokat a hatályos törvények szerint nem lehet elszámolni, azokat kötelezettségként kell nyilvántartani. Így a járó és a már részben megkapott támogatásokat a 2016. évi eredmény megállapításánál nem tudják figyelembe venni, ami papíron komolyan lerontja a jövedelmezőséget. Ez a banki kapcsolatoknál, illetve az EU-s fejlesztési források elnyerésekor vállalt kötelezettségek teljesítése kapcsán rendkívül hátrányosan érinti a termelőket.      

Elég volt az ígéretekből, azonnal fizessék ki a jogosan járó pénzeket!