Kiterjesztik a munkásszálló-építési programot

A munkavállalói mobilitás elősegítésére és a növekvő elhelyezési gondok enyhítésére a kormány 2017-ben munkásszálló építési programot indított el. A programban pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására. A programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő szállásokat. A fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve 100 százalékos előleg adható.

 

Varga Mihály pénzügyminiszter legújabb gazdaság védelmi akciótervének részeként a program 2019 őszétől kiterjesztésre kerül a versenyszféra vállalkozásaira is. A jelenlegi feltételek szerint a pályázókat 10 éves üzemeltetési kötelezettség és négy fő foglalkoztatásának kötelezettsége terheli.

A vállalkozásokra vonatkozó követelmény részletek még nem jelentek meg, feltételezzük, hogy hasonlóak lesznek azokkal, amelyekkel az önkormányzatok pályázhatnak. Amennyiben elérhetővé vállnak a kiterjesztett program feltételei elektronikus hírlevélben adunk tájékoztatást tagjainak. A jelenleg futó program feltételei a következő linken érhetőek el:

https://nfsz.munka.hu/Lapok/programok/palyazatok/mukassz_kial_p.aspx

Készítette: Csizmadia Máté