Nemzeti döntések a 2021 - 27-es időszakra

A Kormány az 1003/2021 (I.11.) határozatában több, a KAP jövőjét érintő döntést is hozott.

A határozat értelmében a KAP Stratégiai Tervben rendelkezni kell róla, hogy a 2023–2027-es időszakban az uniós vidékfejlesztési források (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap) 25%-a átcsoportosításra kerüljön a közvetlen támogatásokhoz . A 2014-2020-as ciklusban és a 2021-22-es átmeneti években a vidékfejlesztési források 15%-a kerül(t) átcsoportosításra és ennek figyelembe vételével határozták meg például a területalapú, zöldítési és termeléshez kötött támogatások nagyága. 2023-tól 25%-os átcsoportosítás lesz, de csökken a rendelkezésre álló uniós vidékfejlesztési forrás nagysága (az átcsoportosítás alapja) és a közvetlen támogatások keretösszege is. Ebből fakadóan az emelt mértékű átcsoportosítás mellett is a jelenlegi támogatási szint – euróban kifejezett -  fenntartása, kis mértékű emelkedése várható. (A forintösszeg az árfolyamtól függ.)

A kormányhatározat a capping (támogatás elvonás) szabályait is érinti. Ugyanazon szabályokat állapítja meg az átmeneti, 2021-es és 2022-es évekre, mint ami a 2015-2020-as időszakban is érvényben volt (1437/2014 Korm. határozat). Nevezetesen, ha egy adott évben az egységes területalapú támogatás (alaptámogatás) összege meghaladja a 150 000 eurót, akkor az egységes területalapú támogatás 150 000 eurót meghaladó részét 5%-al csökkenteni kell, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett pedig 100%-os támogatás csökkentést kell végrehajtani. (A Kormányhatározat és a támogatások kifizetését szabályozó 5/2015 FM rendelet között némi ellentmondás van, mert a rendelet értelmében a 176.000 euró feletti részt kell teljes egészében elvonni.  Az 1200 hektárra jutó támogatás kevesebb, mint a 176.000 euró, de nagy valószínűséggel az eddigi gyakorlatot alkalmazva továbbra is 176.000 euró felett lesz 100%-os elvonás.) 2021-ben és 2022-ben a capping továbbra is csak az alaptámogatásra terjed ki. Az, hogy 2023-tól milyen támogatás elvonási szabályok lépnek életbe még nem ismert.

Döntés született arról is, hogy a  2021–2027. évek tekintetében 80%-os nemzeti társfinanszírozás kerül biztosításra az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz. A kormány újszerű értelmezésében – a kommunikált összegek alapján - ez azt jelenti, hogy minden uniós 20 eurocentet 80 eurocenttel egészítenek ki, vagyis négyszer annyi forrást tesznek mellé. (Ez alapvető változást jelent a 2014-2020-as ciklus társfinanszírozásához képest. Az ott alkalmazott 17,5%-os társfinanszírozás azt jelentette, hogy 1 euró uniós forrás mellé 17,5 eurocent hazai kiegészítést tettek. Most 1 euró mellé 4 euró kiegészítést terveznek.)  Figyelembe véve a hazai VP keret nagyságát, a 25%-os átcsoportosítást és a Helyreállítási Alapból elérhető vidékfejlesztési pénzeket (ezekhez nem kapcsolódik társfinanszírozás) összességében 4000 milliárd forintot meghaladó forrás állhat rendelkezésre vidékfejlesztési célokra. Ez közel háromszorosa az előző 7 éves időszakban elérhető támogatási összegnek. A források felhasználásnak mikéntje és ütemezése még nem ismert, azt, és a társfinanszírozásra vonatkozó magyar javaslatot a KAP stratégiai terv részeként a Bizottságnak is jóvá kell hagynia.

Oláh Endre