Megjelent az új AKG és ÖKO felhívás

Több hónapos előkészítést és számos egyeztetést követően szeptember 24-én megjelent a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 2022. január 1.-től induló Agrár-környezetgazdálkodás (AKG) és Ökológiai (ÖKO) gazdálkodásra történő áttérés és fenntartás támogatásának a pályázati felhívása.

 

A MOSZ fellépésének hatásra érdemi változások következtek be a támogatások igénybevételi feltételeiben. A tagjainkat leginkább érintő érdekképviseleti eredmény, hogy a MOSZ kezdeményezésére eltörlésre került a horizontális szántó Tematikus Előírás Csoport (TECS) esetében eddig alkalmazott degresszió. Vagyis az új felhívás alapján, a művelt terület nagyságától függetlenül, minden termelő megkaphatja a teljes támogatási összeget. Az AKG-ban átlagosan 45%-kal, míg az ÖKO esetében átlagosan 70%-kal került növelésre a hektáronkénti támogatás összege, valamint könnyebbé vált a földhasználat igazolása is.

A megváltozott, tagszervezeteink számára lényegesen kedvezőbb feltételekre tekintettel felhívjuk tagjaink figyelmét a programban való részvételre.

A támogatási kérelmeket október 25. és november 25-e között lehet a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül benyújtani. A programok 3 éves kötelezettségvállalást tartalmaznak, a támogatási keretösszeg ismeretében forráshiány miatt elutasítás nem várható.

Az AKG és ÖKO programokat érintően - a korábbi felhívásokhoz képest - a főbb szabályok az alábbiak szerint változtak:

1. A MOSZ kezdeményezésre az AKG horizontális szántó Tematikus Előírás Csoport (TECS) esetében alkalmazott degresszió eltörlésre került, így valamennyi gazdálkodó – függetlenül az általa művelt terület nagyságától – megkaphatja a vállalt kötelezettségek után járó teljes költség kompenzációt.

2. A támogatási kérelmek benyújtásához nem kell rendelkezni a 3 éves kötelezettségvállalás időtartamára szóló jogszerű földhasználattal. Amennyiben a gazdálkodónak a kötelezettségvállalás ideje alatt lejár a földbérleti szerződése és nem tudja azt meghosszabbítani, akkor csak és kizárólag a lejáró szerződésű hrsz.-re vonatkozóan szankciómentesen visszavonható a támogatási kérelem vonatkozó része (részleges KET visszavonás).

3. A 2015 és 2016-tól induló AKG-ban részt vevő gazdálkodóknak nem kell ismételten kötelező képzésen részt venni. A korábbi AKG képzésen való részvételt elfogadják a képzési kötelezettség teljesítéseként.

4. A talajmintavételi kötelezettség esetében az 5 éven belül elvégzett – a vállalt kötelezettségeknek megfelelő – talajmintavételt elfogadják teljesítésnek.

5. Kikerül az AKG-ból a maximum 40 hektáros táblaméret előírása, illetve nem lehet vállalni a forgatás nélküli talajművelést és a baktériumtrágyázást többlet kötelezettségként. Ennek oka, hogy 2023-tól a zöldítés rendszerét felváltó Agrár Ökológiai Programban (AÖP) lesz erre lehetősége a gazdálkodóknak.

6. Olyan ültetvényekre is nyújtható be AKG kérelem, melyek csak 2022, vagy 2023-ban kerülnek telepítésre. Az ilyen ültetvények esetében csak a telepítést követően nyújthatóak be a kifizetési kérelmek. Amennyiben egy gazdálkodó a támogatási időszakon belül ültetvény cserét hajt végre a területén, és ezt október és a következő év egységes kérelem benyújtási időszaka között elvégzi, akkor jogosult lesz az új ültetvény utáni támogatásra. Ennek azonban feltétele, hogy az új telepítés ugyanazon hasznosítású legyen, mint a kivágott ültetvény.

7. A korábbi AKG és ÖKO programok ellenőrzési tapasztalatai alapján módosításra, pontosításra került a területek elkülönítése, lehatárolása (KET, tábla), illetve az ültetvények esetében, hogy mi mérhető bele a támogatott területbe.  A módosításokra a rendkívül sok szankció, illetve a számos esetben a támogatás kifizetésének az elmaradását eredményező egybeművelések miatt volt szükség.

8. Bár az Irányító Hatóság a Gazdálkodási Napló esetében az ún. webGN benyújtását a korábbiaktól rövidebb idő alatt szerette volna megvalósítani, maradt a korábbi gyakorlat, azaz január 1. és 31. között kell az előírt adatokat szolgáltatni a NÉBIH felé.

9. Az AKG-s gazdálkodóknak évente kifizetési kérelmet kell benyújtani. Ez alól csak akkor van kivétel az első év vonatkozásában, ha az intézkedésbe vont valamennyi területe olyan terület, amely kapcsán az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor nyilatkozott arról, hogy legkésőbb a 2023. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásáig eltelepíti az ültetvényt, de az eltelepítés nem történt meg a 2022. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határnapjáig.

10. Korábbi poligonok feltöltésének lehetősége - Azon gazdálkodók számára, akik korábban AKG15, AKG16, ÖKO15 résztvevők voltak és ugyanazon poligonokkal kívánnak ismét csatlakozni, a korábbi területmérések elfogadásra kerülnek (amennyiben a jelenlegi állapotnak is megfelel a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület).

11. Az AKG és ÖKO programok esetében harmonizálásra került az Állategység előírása a gyepterületek esetén. Egységesen 0,2 Állategység (ÁE) / hektár kerül mindenhol alkalmazásra. Az állatállomány meglétét és a feltételek teljesülését a hivatalos adatbázisokból (pl. ENAR, OLIR) ellenőrzik.

12. Az ÖKO ültetvények esetében kötelező előírás a területek művelése. Csak olyan területek kaphatnak támogatást, melyek kultúrállapotban vannak, és rajtuk gazdálkodás folyik.

13. Az ÖKO területek esetében jogosultsági feltétel a kötelezettségvállalás időtartamára szóló tanúsító szervezettel kötött szerződés, de a szerződést nem kell a támogatási kérelemhez mellékelni.

A kérelmek benyújtásához a területmérés során elkészített shape fájl feltöltésére, illetve a többlet pontok érdekében a szaktanácsadóval történt egyeztetés igazolásának a becsatolására van szükség. Ha a támogatásigénylő maga is szaktanácsadó, akkor esetében a szaktanácsadási igazolványt is be kell nyújtani szkennelt formában.

Amennyiben többségi állami tulajdonban van a támogatásigénylő vállalkozás, akkor esetükben a Kormány hozzájárulását is be kell nyújtani a támogatási kérelemhez.

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a MÁK MV felületén keresztül.

A pályázatok részletes feltételei és kapcsolódó mellékletek az alábbi linkeken érhetőek el:

AKG: https://www.palyazat.gov.hu/vp4-1011-21-agrr-krnyezetgazdlkodsi-kifizets-1

ÖKO:https://www.palyazat.gov.hu/vp4-1111-1121-21-kolgiai-gazdlkodsra-trtn-ttrs-kolgiai-gazdlkods-fenntartsa-1

A támogatási kérelmek elkészítésében, illetve a szaktanácsadóval történő egyeztetések igazolásával kapcsolatban keressék bizalommal a MOSZ szaktanácsadóit.

Budapest, 2021. szeptember 27.                                                           

Vári Attila

 szaktanácsadó